Krimiírásból ötös

Tom Wood : A BÉRGYILKOS

Európa Kiadó

2013

Fordító: Bajnóczy Zoltán

592 oldal

krimi

Engedje meg a nyájas olvasó, hogy a dicsérő szavak előtt kiadjam magamból a bennem felgyülemlett negatív kritikát:

Egyetértek a barátnőmmel, aki 60 oldal után visszaadta nekem a könyvet, mondván, hogy ez egy tökéletes iparosmunka, minden benne van, ami egy krimibe kell, de egyáltalán nem keltette fel az érdeklődését. És igen, tényleg olyan, mintha Tom Wood elővette volna a vaskos "Krimikézikönyvet", és minden pontját betartva megírta volna A bérgyilkost. De 2013-ban, amikor már minden krimi tele van hetvenhárom csavarral és tizenkét meglepő fordulattal, akkor ez szerintem kevés.

Részletezném, mik idegesítettek a könyvben.

1. Az emberek tényleg odafigyelnek a testükben zajló biológiai folyamatokra, amikor valami szokatlan történik velük? Szerintem nem. Tom Wood szerint igen.

"A lövés következtében hidrosztatikus sokk hullámai futottak szét testében, megzavarva szívverésének fokozatos ritmusát. Teste nem értette, mi történt, és azt tette, amit intenzív sokk vagy trauma esetén szokott."

Vagy:

"Sykes szívére tette kezét, és érezte , hogy a megnövekedő savmennyiség hirtelen égetni kezdi a mellkasát."

2. Valamiért a szerző úgy érezhette, nem elég, ha iszonyatosan részletesen végigkövetjük az összes küzdelmét, gyilkolását, menekülését, felkészülését a lecsapásra. Neeeem, mi olvasók ebből biztos nem fogunk rájönni, hogy egy igazán profi bérgyilkosról van szó, ki kell ezt még emelnie mind a narrátornak, mind mindegy egyes szereplőnek, aki találkozik vele, vagy beszél róla. Lehet, hogy egy önbizalom hiányos gyilkos bácsival állunk szemben?

3. Hosszú. Túl sok a verekedős, gyilkolászós jelenet. De az is lehet, hogy ezt a könyvet férfiaknak szánták.

4. A regényben semmiféle karakterfejlődés nem található. Néha felsejlik a remény, (persze ilyenkor is szájbarágósan) hol egy nő miatt, hol önmaga miatt, de a végén ugyanott tartunk, ahol elkezdtük. A könyvnek tehát semmi tanulsága.

A bérgyilkos középpontjában egy pendrive áll, amin titkos, de rettentő értékes információk találhatóak; ezt kell megszereznie Viktornak, a profi(!) bérgyilkosnak. A sikeres hadművelettel azonban nemhogy nincs vége, de történetünk ott kezdődik, hogy Viktorra hirtelen hét másik gyilkost is ráküldenek, de neki fogalma sincs, kik a megbízók. Elhatározza tehát, hogy kideríti, kik és miért akarták megöletni, és le is számol velük. Oroszország, Svájc, Franciaország, Anglia és az USA, valahogy mindegyik belekeveredik, és eljutunk Ciprusra, Magyarországra, és még számos helyre. A másik oldal sem tétlenkedik azonban, nekik sem érdekük, hogy Viktor életben maradjon, így - az egyébként mindig magányos farkas - bérgyilkosnak nagyon jól jön, amikor segítséget kap, ráadásul egy csinos és okos nőtől.

És vajon milyen információk vannak a pendrive-on?

Be kell vallanom, hogy azért ez nem volt egy rossz könyv. Számos dolog tetszett benne. Egyrészt a szerelmi szál nem is volt annyira szerelmi szál, nem lett se nyálas, se elcsépelt, ez a része nagyon magával ragadott, még akkor is, ha kicsit szomorkás lettem tőle olvasás közben. Számos összeesküvés-elmélet jelent meg a regényben, amikhez én egyébként is vonzódom, és itt az orosz SZVR-rel, az amerikai CIA-val kapcsolatban olyan durva dolgok merülnek fel, amiket élvezet volt olvasni. A hatalomvágy és a korrupció megjelenítésén keresztül mutatja meg nekünk a szerző azt a mai világot, ahol gyakorlatilag mindenki álszent, pénzéhes, és bármire képes az előbbre jutásért. A maffia mindenhol ott van.

"Néhány magyarral dolgozott együtt, akik ránézésre az alvilágból kerülhettek ki, meg néhány szerb törvényen kívülivel, akik közül az egyik nő volt. Alvarez rosszallóan csóválta meg a fehét. Röviden szólva, Szvjatoszlav összeverbuválta a Balkán és az Urál közötti pöcegödrökből a világ utolsó gennyládáit."