2014. szeptember 24., szerda

Szerb Antal : Utas és holdvilág




 Szerb Antal : Utas és holdvilág




Rendet raktam a régi iskolai dolgaim között, és megtaláltam az irodalom faktos beadandóimat. Kiválogattam, mikre kaptam négyest, át is olvastam őket, és annyira egyetértettem a bírálattal, pedig emlékszem, hogy akkor nagyon rosszul esett, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Azok közül, amikre ötöst kaptam, kiválasztottam párat.

Így vélekedtem (illetve inkább elemeztem) az Utas és holdvilágról 17 évesen. Előre szólok, SPOILER veszély!

Szerb Antal 1901-ben született Budapesten. 1924-ben német és angol szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Olaszországban, tanulmányúton volt Londonban. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, később Baumgarten-díjat kapott. Egy ideig a Szegedi Egyetem magántanára volt, elõadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1945-ben Sopron közelében, Balfon a náci fogolytáborban megölték, jeltelen tömegsírba temették.
            Eleinte történelmi könyveket írt, majd következett az Utas és holdvilág 1937-ben, ami egy lélektani regény. Én a Magvető Kiadó 1980-as kiadásában olvastam.
            A regény négy részre bontható, mindegyik elején egy idézet található. Az első, egy Villon idézet, igazán találó Mihályra nézve. Miután hajlandó volt belépni a normális emberek közé a házasságával, várja, hogy megtörténjen a változás az életében, a lelkében és a gondolkodásában. Ám ezek után megtörténik a szökés, és  maga se tudja, mi fog történni, az idézet is a várakozásra utal. A második rész idézete is későn nyer értelmet. A 6. fejezetben, hiszen csak ez a rész szól Erzsiről. Eleinte az ember azt hinné, hogy a perzsa férfinek nincs nagy jelentősége, de ha az idézetet nézzük, elgondolkodunk –legalábbis én így tettem- , és nem értettem, miért ez az idézet van ott. Aztán később mégis jelentőségteljes szereplővé vált a perzsa, de nem is szereplővé, hanem inkább szimbólummá. Mikor az ember hagyja, hogy sodorja magával az ár, és nem tudja előre soha sem, hogy mi lesz, a véletlenre bízza magát. A perzsa férfi ennek a szimbólumaként elevenedett meg Erzsi előtt. A harmadik rész idézete angolul volt. Kerestem fordítást, sehol se találtam.
Go thou to Rome - at once the Paradise, The Grave, the City and the Wilderness.
Végül Berzi Gergő fordítását használom:
Menj hát Rómába - a paradicsomba[kezdet] és temetőbe[vég], a városba és pusztaságba.A rész címe is az, hogy Róma. Mihály szemében Róma olyan sokat jelent, hogy meg se tudja fogalmazni, mégis mit. Persze, már mások is mondták, hogy Rómában megtalálja, amit keres, mindent megtalál itt, hiszen „minden út Rómába vezet”. De Róma neki tényleg meghozza azt, amit keresett, Évát. A negyedik rész idézete latinul volt:  
V. A porta inferi R. erue, Domine animam eius.                                                        Officium defunctorum
Erről is nehéz volt találni valamit. Részlet az Officium defunctorum-ból (halotti szolgálat), Liber Usualis-ból, ami egy istentiszteleti éneklésben való gyakorlati használatra írott könyv, és gregorián dallamok válogatása található benne.A fordítás:
Pap: A pokol kapujától
Kórus: Vondd el az ő lelkét, ó Uram!
Szerintem azok közül, akik ezt a könyvet olvasták, kevesen néznek utána annak, hogy mit jelent ez az idézet. Pedig szerintem nagyon érdekes. Mikor azt olvastam, hogy a Pokol kapuja, nem gondoltam semmire, hanem olvastam gyorsan, hogy kiderüljön. Nekem nem jutott eszembe az öngyilkosság gondolata sem. De ez az idézet is azt akarja mutatni, hogy Mihályt mennyien óvták attól, hogy öngyilkos legyen. Ezek az esetek nem mindent esetben voltak szándékosak.
            Összefoglalva, szerintem az idézetek fontosak, és jelentőségteljesek voltak, nem szabad átugrani felettük anélkül, hogy megértettük volna őket, vagy gondolkodtunk volna róluk.
            Érdekes abba belegondolni, hogy honnan érkeztünk, és hova érkeztünk. Ez nem egy olyan könyv, aminek „hőse” lentről indul, és elérkezik a csúcsra, felfejlődik, vagy megjavul. Onnan indultunk, hogy Mihály változni akart, olyan akart lenni, amilyen a többi ember, vagy hogy a könyv egyik fontos szavával éljek – konformizálódni próbált. Görcsösen próbálta elhitetni magával, hogy ha megházasodik, és polgári életet él, és rendesen dolgozik, akkor belül is megváltozik, a gondolatvilága, az életfelfogása. De ő nem egy olyan ember volt, aki el tudja fogadni az unalmas, szürke hétköznapokat. Sokszor mondták a könyvben, hogy Mihály más, mint a többi ember. Ők ezt legtöbbször pozitív értelemben használták, és Erzsi ezért felnézett rá, és csodálta. Szerintem viszont ez nem jó, én nem tudtam értékelni ezt a másságot. Mihály nekem nem volt szimpatikus. Tulajdonképpen ő nem valaki misztikus lény volt, aki egy másik Világra való, hanem csak simán lusta volt ahhoz, hogy beilleszkedjen. Többnek hitte magát, mint mások, mert ő többet gondolkodik. Szerintem túl nagyra volt magával, és nem tudott elszakadni a múltjától. Minek annyit nosztalgiázni? Nem értettem, hogy ha egyszer annyira fontosak voltak neki régi barátai, vagy szerelme, Éva, akkor miért nem kereste őket addig? Mihály nem csak Évához vonzódott olyan különleges módon, ahogy csak Mihály tudott, hanem Tamáshoz is különös szálak fűzték. Szerintem a regény helyenként önéletrajzi ihletésű. És ezt onnan gondolom, hogy elolvastam több rövid Szerb-életrajzot is, és az egyikben találtam egy részt, ahol arról volt szó, hogy egyesek szerint ő is a saját neméhez vonzódott. De ez persze nem biztos. Csak Mihálynál észrevettem ezt a furcsa vágyódást, áhítatot Tamás iránt, amit ő nem is titkolt, bár a legjobb barátjának nevezte, és semmi többnek. Sőt, soha nem történt köztük semmi olyan, Mihály mégis érezte ezt a valamit Tamás iránt, és egy másik, de hasonló érzés volt benne Éva iránt.
A gondolatmenetem úgy kezdődött, hogy mivé fejlődött a könyv alatt Mihály, és az elhatározásai. Tehát rájött, hogy ő mégse tud olyan lenni, mint a többi ember. Hagyta, hogy elfogja őt a nosztalgia, néha újra rátört az örvény-érzés, visszatértek a képzelgései. A múltjában kezdett élni, és ennek örült is. Éva emléke még benne élt, és egyre erősebb késztetés érzett arra, hogy megkeresse, hogy beszéljen vele. Tamásról, Tamás haláláról, és kettőjükről. Azt hitte, szerelmes Évába. Pedig ezt is csak bebeszélte magának. Az igazság az, hogy ő senkibe nem volt szerelmes. Vagy ha mégis, akkor Tamásba. Vagy Tamás és Éva kettősébe.  De ez a bizonytalanság, amit ő mindig érzett, ez nem hagyta, hogy mi megtudjuk, vagy hogy ő rájöjjön, hogy kit szeret, és hogy mit akar. De végül is az jó, hogy Évából „kiszeretett”.  Eljut odáig, hogy öngyilkos akar lenni. Megtudja, hogy Tamás halálánál Éva volt a segéd. Ez számára gyönyörű dolog. Ő is tamási halált akar halni. És akkor jönnek az akadályok. A keresztelő, amire Vannina hívta meg. Érdekes, ha belegondolunk, hogy a keresztapaságba Mihály már sokkal előbb beleegyezett, tehát az egész olyan, mintha magát akarta volna megmenteni az öngyilkosságtól, és Vannina is sokat segített a jóslatával, és az invitálásával. Maga a keresztelő is egy jelkép. Hiszen a keresztelő nem sokkal a születés tán van, tehát a születést, a tisztaságot jelképezi, és Mihály ennek épp az ellenkezőjére készült. A halált akarta elérni piszkos módon. Persze ott volt az is, hogy Éva nem ment el. De nem azért, mintha annyira szerette volna Mihályt, hogy meg akarta volna menteni. Nem. Hiszen Tamást akkor már sokkal jobban szerette. De Éva egy nagy rejtély. Aki hagyja, hogy a testvére, legjobb barátja, lelki társa, és szerelme öngyilkosságot kövessen el, sőt ő készíti el a mérget, az számomra megint csak egy érthetetlen személyiség. Tudta, hogy Tamásnak ez a legnagyobb vágya, és el is fogadta, megértette, és segített neki. Ez arra utal, hogy Éva rendkívül önzetlen, hiszen az nem zavarta, hogy neki mennyire fog hiányozni. Szóval Éva nem akarta, hogy Mihály is így haljon meg. 1. Ez a fajta halál csak Tamást illeti 2. Mihály nem olyan, mint Tamás, neki nem a halál a végső gyönyör 3. Éva nem érezte azt Mihály iránt, mint Tamás iránt, és nem is nézte ki Mihályból, hogy képes lenne rá. Így azzal, hogy nem ment el, meg akarta könnyíteni a dolgát, nehogy aztán csak becsületből ne merjen nemet mondani. Mivel ő nem tudott a keresztelőről.

Tehát Mihály átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy ő tényleg nem akar meghalni. De még csak Évát se szereti. Igaz, hogy nem szereti a munkáját, és Magyarország nem az ő hazája, de. Nincs de. Nem maga miatt ment vissza Magyarországra, hanem a családja miatt. Ez az egyetlen értékelhető dolog Mihályban. Az apját rendkívüli módon szerette, és nem bírta, ha a családjában gondok voltak. És tényleg nem a saját akaratából tett semmit se, hanem hagyta, hogy a Világ tegye a dolgát.
„Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, amit tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”
Ez a pár sor nagyon jól jellemzi Mihályt. Mindent másra akar fogni, ő semmiben sem hibás. Lehet, hogy nagyon szigorú vagyok vele, de én nem tudom elnézni a hibáit. Előbb is gondolhatott volna ezekre, és akkor nem lett volna semmi baj. De legalább a haláltól elment a kedve, és ez jó.

Ide illik záróképpen 2 idézet. Az első, ami egyébként a kedvenc részem a könyvből, és ami talán az igazi Mihályt mutatja be, vagy pedig azt a Mihályt, aki bizonytalan, és azt hiszi, hogy olyannak kell lennie, mint Tamás. A második meg a beletörődő, aki már nem akar meghalni. A könyv zárórésze.
„-Hogy mondja Achilleus árnya? –tűnődött. – „Inkább vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon, atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”
„Életben fog maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

A könyvben rengeteg idegen szót találtam, amiket nem értettem. Az ötödik után kezdett zavarni a dolog, ezért kiírtam egy párat, amig még volt türelmem, és ki szótáraztam magamnak. Íme az én kis magán szótáram:

Plazibilis – elhihető, elfogadható, valószínű
Primordiális – 1. ősi, kezdeti 2. elsődleges, alapvető
Deklarál -  1. kihirdet, kinyilatkoztat 2. valamilyennek nilyvánít
Moral insanity – erkölcsi beszámíthatatlanság, az erkölcsi gátlások teljes hiánya
Revideál – 1. felülvizsgáltat, ellenőriz 2.módosít, átértékel
Illuzorikus – hiú, hiábavaló, értelmetlen, megvalósíthatatlan, kétes, kétséges, látszólagos
Intranzigens – hajthatatlan, engesztelhetetlen
Nexus – összeköttetés, kapcsolat
Asszimilál  - 1. hasonlít 2. feldolgoz
Katzenjammer – másnaposság
Dezintegráció – felbomlás, szétesés, széthullás
Patologikus – beteges, kóros
Szimplifikáció – egyszerűsítés, leegyszerűsítés
Eszkomptáltat – leszámítol (váltót)
Koincidencia – időbeli egyezés, egybeesés
Oktroj – 1. kényszer, ráerőszakolás 2. fogyasztási adó 3. szabadalom, kiváltság
Deprimál – lehangol, lever, elcsüggeszt
Statutum – szervezeti szabályzat, alapszabály, szabályrendelet
Consummatum est – beteljesedett, elvégeztetett
Prelimináris – előzetes
Vivőr – 1. élvhajhász 2. életművész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése