Első találkozás a skandináv krimikkel

Ninni Schulman : Lány a hóban

Animus Kiadó
2013
Fordító: Erdődy Andrea
368 oldal
skandináv krimi

Tudtam, biztos voltam benne, hogy odáig leszek a Skandináv krimik elnevezésű sorozatért. Nagyon sokat váratott magára, míg végre egy darabja a kezembe sodródott, de már ez megvett engem. Azóta sok helyen olvastam, hogy kicsit egy kaptafára épülnek ezek a regények, és hogy Ninni Schulman stílusa és témaválasztása nagyon hasonlít Åsa Larsson regényeire. Én ezt nem tudom, nincs még viszonyítási alapom, mindenesetre nekem nagyon tetszett a Lány a hóban.

Fülszöveg:

Magdalena Hansson újságíró viharos válása után hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére, Hagforsba költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Jól nevelt, rendes lánynak ismerték, ám a rendőrség egykettőre rájön, hogy Hedda kettős életet élt. Nem sokkal később holttestre bukkannak egy erdei lyukpincében. A felismerhetetlen tizenéves lánnyal tarkólövés végzett. Ő volna Hedda Losjö? Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény.

Sokat gondolkoztam mostanában én is a külföldre költözésen, és két hely van, ahol el tudnám magam képzelni: Dánia és Svédország. De amikor a skandinávok szinte csak ilyen könyveket írnak, és hasonló filmeket készítenek (nem igaz, a skandináv filmművészet a szívem csücske!), akkor azért picit visszarettenek... Nemi erőszak, illegális bordélyházak, gyilkosságok az erdőben... elgondolkodtató.

Ninni Schulman regényében az tetszett nekem nagyon, hogy minden karaktert képes volt olyan részletességgel bemutatni, hogy el tudjam képzelni, és be tudjam sorolni a kis csoportjaim közül valamelyikbe: szimpatikus, antipatikus, gyanús, ártatlan, semmilyen, és a többi. Nem kellett ehhez oldalakat írnia, csak megmutatta őket egy-egy átlagos hétköznapi helyzetben. Viszont pont ettől, hogy a főszereplőn kívül szinte mindenkire ugyanakkora hangsúlyt fektetett, lett egyre nehezebb megtippelni, ki a gyilkos. Bevallom, szokásom szerint nekem megint nem sikerült eltalálnom.

A Lány a hóban könnyen, gyorsan olvasható, nyelvezete egészen egyszerű, főszereplője mégis intelligens, olvasott nő, így nem éreztem a könyvet egyszerű ponyvának (bár tudom, hogy ez a kettő nem feltétlenül van összefüggésben). Kicsit persze érezhető egyfajta sematizmus: gyilkosság, rendőrségi nyomozás, újságírónő, szerelmi szál, csavarok. Ha belegondolok, nem adódik ezekhez semmi plusz a könyvben, de ha végig élvezhető, tudok azonosulni valamelyik szereplővel, és a vége felé olyan fordulat következik be, amit - bár számítottam rá, - nem tudtam kitalálni előre, akkor mégis milyen többlet kéne még?

Gyengeségeként talán azt tudnám felhozni, hogy a pozitív és semleges szereplők gondolatvilágát, személyiségét megmutatta a könyv, de az igazán gonosz szereplők fejébe nem sikerült mélyen belelátnunk. De talán majd a többi skandináv krimiben. Alig várom a következőt.

      "- Leesett a kesztyűm. Gyere, segíts! Nem tudom kivenni.

      - Dehogynem, meg tudod csinálni! - kiáltotta biztatón az apja. 

      Hanna eszeveszetten ásott a másik kezével, a lyuk egyre mélyebb és nagyobb lett. És végül meglett a kesztyűje. De volt ott valami más is. Vajon mi?

     Egy sál? Finoman meghúzta. Amikor meglátta a kékre fagyott fület, felsikoltott."