Ami kifogott rajtam - Háy János: Xanadu

Háy János : Xanadu

Föld, víz, levegő

2013
Európa Kiadó
356 oldal
kortárs magyar szépirodalom

"Unom már, és unjátok ti is – mondta a tél, s egy éjszaka zsákba hányta a fegyvereit, és úgy elkotródott, mintha sosem járt volna itt."

A Xanadu bizony nehéz falat volt. Vagy két hónapig rágtam magam rajta. Amikor belekezdtem, élveztem a stílust, megnevettettek a szójátékok, és az ironikus beszólások az angyaloktól, és valahogy tíz oldal után el is vesztettem az érdeklődésemet. Onnantól kezdve egy oldal elolvasása fél órámba telt, ugyanis folyton elkalandozott a figyelmem. De lássuk a fülszöveget:

"Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence és kell Piránó, kell Marlon a régi kópé, és az elrejtett angyal lány Marion. Összekeverjük, kiöntjük és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence…"

Lehet, hogy nem nagy dolog (dehogynem, természetesen baromi nehéz lehetett megírni ezt a regényt, már csak a sok szereplő, a nyelvezet és a stílus miatt is), így viszont nekem nem is tetszett. Valószínűleg ez a regény nálam okosabbaknak íródott, tele intertextuális utalásokkal, de nekem olvasás közben már nem volt agyam ahhoz, hogy ezeket észrevegyem, és értékeljem.

Pedig Háy János személye különösen szimpatikus. Még amikor gimnazista voltam, ő volt az egyik vendége a suli író-olvasó találkozójának. Emlékszem, hogy érdeklődve hallgattam, nevettem a tinikori szerencsétlen sztorijain, és bámultam a bátorságát, hogy ilyeneket el mer mesélni, ma felolvasta egy novelláját, és rájöttem, hogy nem csak kis társaság előtt mer ilyeneket mesélni, hanem meg is írja őket. Az a novellája nagyon tetszett, és el is határoztam, hogy olvasok majd tőle valamit, de ezzel a mai napig vártam.

Most nem mondom azt, hogy csalódtam, mert lehet, hogy csak rosszul választottam, és más művei megint csak tetszenének. Csak azért, mert a Xanadu szereplői és története nem ragadott magával, még nem adom fel, fogok olvasni a jövőben is Háy Jánost.

"A teremtés előtti este az Úr összehívta kedves szolgáit. Csődültek is színe elé az angyalok, százan meg ezren, nem is tudni, hányan, mert akkor még nem volt számtan se a világon."