Lángh Júlia : Macskák és férfiak

Lángh Júlia : Macskák és férfiak

2014
Magvető Kiadó
204 oldal
kortárs szépirodalom

Csonkított fülszöveg: "Hármaskönyvet tart kezében a kedves olvasó: egy időskori szenvedélyről valló naplót, egy változatos férfiportré-sorozatot és egy macskakönyvet, amelynek cirmos főszereplője szolidárisan együtt öregszik a gazdájával. 

Milyen egy macska? Milyenek a férfiak? Ki vagyok én? Az Egy budai úrilány szerzőjének új könyvét a kíváncsiság mozgatja, a féktelen megismerési vágy, amely nélkül lehet ugyan élni, de – legalább is szerzőnk szerint – nem biztos, hogy érdemes."

Az nem volt kérdéses, hogy egy könyv, aminek ilyen címe van, a kezembe fog-e kerülni. Egyrészt macskabuz... szóval macskarajongó vagyok (két házi cirmos büszke gazdája), másrészt imádom a férfiakat (najó csak egyet, de őt nagyon). Az írónőt viszont sajnos nem ismertem. Lenyomoztam hát, és megtudtam, hogy egy a hetvenes éveiben járó hölgyről van szó, így picit megijedtem, hogy akkor én most egy "macskás néni ódivatú" gondolatait fogom olvasni. Nagyon nem ez történt.

Az elbeszélő azt mondja a könyvről, hogy önéletrajzi, és igaz-nem igaz, én elhittem neki. És irigylem a szerzőt az életéért. Élt Franciaországban, Afrikában, Németországban, Magyarországon; falta a férfiakat, ahogy csak tudta, de volt férje és lett családja is, gyerekei. A cicákról nem is beszélve. :)

És nagyon belevaló nőci volt, kipróbált mindent, nyitott az új dolgok felé. Nagyon izgalmas lehetett a szexuális forradalom korszaka, főleg Párizsban, a szerző leírása alapján legszívesebben oda és akkorra utaznék vissza, ha lehetne időben utazni.

A könyv nagyon olvasmányos, és rövid. Én tengerparton olvastam, oda tökéletesen illett. De nem ponyva, nem túl könnyű olvasmány, mégis kellemes. Én négy felé bontanám a könyvet. Egyrészt mesélt a régi kapcsolatairól, nekem talán ez a szál volt a kedvencem, főleg amikor kiderült, hogy az elbeszélő soha nem volt konzervatív. A második szál az utolsó szerelmének a leírása, kezdetekről a vége utánig. Ezt is nagyon érdekes volt olvasni, ez már nem a régi bolondos, szabad szellemű lányról szólt, hanem egy sokkal inkább sündisznóként működő idősödő hölgyről, aki - bár mindig laza és természetes volt, - idős korára kezd el taktikázni egy férfival szemben, aki nem is illik hozzá. Harmadik szálként venném azt, hogy mindig leírta az álmait. Amik persze nagyon sokat mondóak voltak, engem mégis untattak. Arra kellett rájönnöm, hogy nagyon szeretem elmesélni én is az álmaimat másoknak, de abba fogom hagyni, mert szerintem más álmát hallgatni nem izgalmas. És a negyedik szál, végre: a cicák.

A cicáival való kapcsolatát annyira érzékletesen, néha kissé szimbolikusan és kedvesen írta le, hogy nagyon sokszor elhomályosodott a látásom, és rettentően hiányozni kezdtek a cicáim, akiktől 1200 kilométernyire voltam.

Sokan viccelődtek már azzal, hogy egyszer macskás néni lesz belőlem, és mindenki értette, hogy ez egy gúnyos beszólás, mégis ezután a könyv után úgy érzem, ilyen múlttal szívesen lennék idős koromra macskás néni.

"Már nem tudtunk egymással beszélgetni, ő elrepült a szélsőségek felé egy akkoriban feltörekvő párt nagyokat mondott a magyar igazságról, és az én esendő barátnőm elhitte, hogy az az igazság tényleg az igazságot jelenti. Ezután már nem volt mit beszélnünk egymással. Azaz biztosan lehetett volna, ha csak fecsegünk, és kikerüljük a fő témát, a hovatartozásunkat. De azt nem lehet. Ha nincs közös alap, nincs miről beszélni."