Könyv a könyvben - Háromszor hajnalban

Alessandro Baricco : Háromszor hajnalban

2013
Helikon Kiadó
Fordító: Gács Éva
98 oldal
kortárs olasz szépirodalom

Alessandro Baricco Mr. Gwyn című regényének főszereplője egy író, aki fel akar hagyni foglalkozásával. Valami nagyon másba, különleges dologba kezd, portékat készít. Csak ő nem festményekbe foglalja mások személyiségét, hanem megírja őket. Később azonban álnéven megjelenik még egy könyve, amiben szerepel is az egyik portréja, és ennek a könyvnek a címe Háromszor hajnalban.

A vékonyka könyv három részre tagolódik, és mindegyikben egy-egy hajnali találkozást fest le az író, hosszas belső monológokat, és sorsfordító párbeszédeket olvashatunk. Egyszer egy szálloda halljában találhatjuk magunkat, ahol a bulizás után ténfergő fiatal nő hozza ki komfortzónájából a középkorú mérlegkereskedőt. Másodszor egy idős portás próbál megmenti saját magától és barátjától egy tinilányt, a harmadik történetben pedig egy rendőrnő szeretne segíteni egy árván maradt kisgyereken.

Így, hogy ilyen sokat elárultam a 98 oldalas könyvből, még mindig "nem lőttem le semmit". Baricco könyveit még akkor is érdemes elolvasni, ha elejétől a végéig ismerjük a sztorit, mert nála a szófordulatok, a mondatok koherenciája számít. Az, ahogy a túldíszítettség feloldódik az egyszerű mondatokban, és az, ahogy bekezdéstől közel kerülünk a szereplőkhöz, és átérezzük a problémáikat, megértjük, és sajnáljuk vagy szeretjük őket.

Sokat ültem ezen a bejegyzésen, mert nehéz egy ilyen vékonyra könyvről írni. Meg mert nem is tudtam eldönteni, mit is gondolok róla. A Mr. Gwyn olvasása után természetesen én is remegő kezekkel ragadtam magamhoz a Háromszor hajnalbant, hiszen ez a könyv a másikban született meg. 

Valószínűleg én értettem félre valamit, mert hogy egész végig Rebecca portréját kerestem benne, úgy rémlett, hogy erről volt szó a Mr. Gwynben. Nem jöttem rá, hol lehet a portré, mégis találtam apró kapcsolódási pontokat, és ezt az egész intertextualitást imádtam benne. A három történet közül a kisgyerekes volt a kedvencem. Nagyon rövid történet, egy fél nap alatt le is zajlik, és a rendőrnő mintha mégis jellemfejlődésen menne keresztül. 

Összességében tehát nem lesz ez a kedvenc Baricco-könyvem, de ez nem jelent semmi rosszat, inkább úgy érzem, nem tisztességes ezt a könyvecskét külön bírálni, nekem ez hozzátartozik a Mr. Gwynhez, kiegészíti azt, és ez így szép és jó.

"– Igen, jó, szeretek gonosz lenni, megvéd a világtól, és pont ennek köszönhetem, hogy nem félek semmitől. Mi nem tetszik magának a gonoszságban?
A férfi egy kis ideig elgondolkodott. Azután azt mondta, hogy vigyázni kell, amikor fiatal az ember, mert a fény, amelyben fiatalkorában él, az a fény lesz, amiben egész életében élni fog, és ez valami olyan okból kifolyólag van így, amit neki soha nem sikerült megértenie. De tudja, hogy így van. Azt mondta, hogy sokan például fiatalkorukban depressziósak, és ennek az lesz az eredménye, hogy egész életükben azok maradnak. Vagy pedig félárnyékban nőnek fel, és ez a félárnyék egész életükben követni fogja őket. Ezért kell vigyázni a gonoszsággal is, mert fiatalkorban olyan luxusnak érezheti az ember, amiről azt hiszi, hogy megengedheti magának, de az igazság máshol van, mert a gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét és ráadásul örökre."