Áldja meg az isten, Mr. Rosewater

 Kurt Vonnegut:

Áldja meg az isten, Mr. Rosewater

2014

Helikon Kiadó

fordító: Szilágyi Tibor

268 oldal

regény az amerikai burzsoáról

Kurt Vonnegut az a szerző, aki eddig engem jó messzire elkerült, és csak annyiban foglalkoztatott, hogy soha nem tudtam, hogy kell kiejteni a nevét ( hasonló cipőben járóknak: 'vánögöt'). Most a Helikon Kiadótól kaptam egy példányt az új kiadású Áldja meg az isten, Mr. Rosewater!-ből, amire nagyon lassan éreztem rá. Az eleje nagyon unalmasnak hatott, nem kedveltem meg egyik szereplőt sem, és nem tudtam elképzelni, hogy kelti majd fel az érdeklődésemet pár buta gazdag csip-csup problémája. Íme a fülszöveg:

Eliot Rosewater az egyik leghatalmasabb amerikai vagyon ura: ő a Rosewater Alapítvány elnöke. A társaság alapszabálya szerint az elnököt csakis akkor lehet elmozdítani tisztségéből, ha bizonyíthatóan elmebeteg. Eliot annak látszik. A tudományos-fantasztikus írók gyűlésén például így szónokol: „Szeretlek benneteket, ti stricik… Csak ti vagytok olyan dilisek, hogy gyötörjétek magatokat az idővel meg a végtelen távolságokkal, a halhatatlan rejtélyekkel, azzal a ténnyel, hogy most döntjük el, hogy a következő, vagy egymilliárd évre szóló űrutazás menny lesz-e vagy pokol." Méltán világhírű regényében Kurt Vonnegut az emberiség legalapvetőbb erkölcsi kérdéseire a maga jellegzetes módján válaszol.

A fülszöveget kicsit megnyirbáltam, mert - bár ez nem egy szórakoztató ponyva, ami a csattanója nélkül nem áll meg a talpán, hanem szépirodalom, - mégis úgy éreztem, hogy van benne egy kedves fordulat, amit nem kell elárulni előre.

A történet számomra ott lett érdekes, ahol Eliot elkezdett elmélkedni a science fiction regényekről, és végül olyan mély, filozofáló gondolatokat közölt, amiket nehéz volt követni, és mindezt teljesen részegen tette. Eszembe juttatott pár bölcsész ismerőst, akik imádtak kérkedni az idegen szavakkal, és az eszmékkel, amiket tanultak, de legtöbbször üres maszlagokat zengtek. 

Az író máskor meg olyan tényeket, adatokat mesélt a Rosewater családról, hogy néha eszembe jutott, rá kéne gúglizni a családra, aztán meggyőztem magam arról, hogy mindegy, létezik-e ez a név, ha egyszer van másik 10-20 család, aminek legalább ennyi pénze és ekkora befolyása volt Amerikában. Tetszett még a főszereplőnk naivitása, szerencsétlensége és a végső megoldása, nagyon jót nevetgéltem rajta, de úgy érzem, ez nem lesz egy sokszor újraolvasós könyv a kezdeti nehézségek miatt. 

Az Áldja meg az isten, Mr. Rosewatert azoknak ajánlom, akik

1. Érdeklődnek Amerika politikája, felsőbb tízezre iránt

2. Szívesen elmennének önkéntes tűzoltónak

3. Nem vetik meg az alkoholt

4. Mániákusan rajonganak a sci-fiért

"Ez a történet emberekről szól, de egy nagy summa pénz játssza benne a főszerepet, ugyanúgy, ahogy egy méhekről szóló mesében is joggal játszhatna vezető szerepet a méz."

Hogyan rendezzünk sikeres házibulit?

Boris Vian :
Venyigeszú és a plankton

2014
Helikon Kiadó
fordító: Bognár Róbert
276 oldal
francia szürreális regény

Emlékszem, amikor 15 évesen kezembe vettem a Tajtékos napokat, elolvastam pár nap alatt, és azt mondtam, hogy ez egy érthetetlen hülyeség (az avantgárd nem a kis tiniknek való), majd pár évvel később újra el kellett olvasnom a magyar fakultáción, és rögtön beleszerettem. Ideje volt már valami mást is olvasnom Viantól. Csak a végén, az utószóból tudtam meg, hogy Vian nem is nagyon akarta kiadni, hiszen főleg a barátainak írta ezt a regényt, és a legtöbb szereplője a barátairól, ismerőseiről, főnökéről lett mintázva. Szerencse, hogy végül kiadták, mert ez a könyv nem csak szórakoztató (a férfi olvasók szerintem még nagyobbakat nevethetnek rajta, főleg ha van önkritikájuk), hanem súlyos és szemtelen társadalomkritika is. 

De legjobban azért szerettem, mert eddig még egy általam olvasott könyv sem parodizálta ki ilyen tökéletesen a bürokrácia gusztustalan intézményét. 

Nem mellesleg pedig elszégyelltem magam: ennyire még soha nem rúgtam ki a hámból egy házibulin sem, mint ahogy azt ebben a regényben művelik. Van még mit tanulnom tőle.

Fülszöveg: A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.

A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.

Az Helikon Kiadónak ez az új kiadású Vian könyve több okból is minőséginek mondható. Egyrészt a minimalista, de ötletes borítója miatt, másrészt Takács M. József információdús, mégis érdekes utószava miatt. És akkor még nem említettem, hogy egy félregépelést, vagy nyomdahibát sem találtam a könyvben, ami alap elvárás lehetne, de mostanában egyre több a hiba a magyar kiadványokban, így hát én már ezt is piros ponttal jutalmazom. Ami pedig a legjobb volt benne, az maga a fordítás: Bognár Róbert kitett magáért, idézem is kedvenc részemet.

"Az örvendező pancsoláshoz az öklendezők puncsokádása szolgáltatott háttérzenét, de ez nem hatolt el az Őrnagy tudatáig."

A Venyigeszú és a plankton nagyon könnyen és gyorsan olvasható, hiszen egészen nagy betűkkel van szedve ez a kiadás, a fejezetek igen csak rövidek és folyton megnevettetik az olvasót. Főleg amikor azt hinnénk, hogy az 5. fejezet jön, de a szerző kedvesen figyelmeztet bennünket, hogy a főszereplő még nem jelent meg a könyvben, ezért a következő még csak a 2. fejezet lesz.

Ezt a könyvet ajánlom tehát azoknak, akik 

1. alapvetően szeretik Boris Viant, csak ez eddig kimaradt nekik

2. szeretik az avantgárd, furcsa, bohókás regényeket

3. kedvelik, ha egy szerző a viccein keresztül kicsit beszól a világnak

4. imádják a jó bulikat, a nőket/férfiakat, az alkoholt, és a jazzt.

5. éppen túl vannak valami nagyon hivatalos beadvány (vagy esetleg szakdolgozat) írásán

Egyébként is, engem már az előszóval megvett magának:

"Ráadásul eme magisztrális mű – vagyis a Venyigeszú stb. – nem realista regény, mert minden, ami elbeszéltetik benne, valóban megesett. És vajon Zola regényeiről elmondhatni ezt?

Következésképpen előszavam teljesen felesleges, ami által pontosan eléri célját."