Az időhúzás királynője, avagy a legjobb Cecelia Ahern könyv

Cecelia Ahern : Ahol a szivárvány véget ér

2013
Athenaeum Kiadó
Fordító: Morcsányi Júlia
448 oldal
szórakoztató regény

"Az ember futhat, olyan gyorsan és olyan messzire, ahogy csak tud, de az igazság az, hogy bárhová fut, önmaga elől úgysem menekülhet."

Huh. Régóta vártam már egy könyvet, ami képes kizárni számomra a külvilágot, elröpíteni messzire, és feldobni egy kicsit. Annyit idegeskedtem mostanában, hogy igazán rám fért már egy kis kikapcsolódás, és bár a legutoljára olvasott Kundera könyv is szórakoztatott, de nem kapcsolt ki teljesen.

Nagyon sokat hallottam már korábban is az Ahol a szívárvány véget érről, hogy mennyire jó, és mindig figyelmeztettek, hogy mindenképp angolul olvassam. Végül csak a magyar verzió mellett döntöttem, és nem bántam meg. Bár az Ajándék című Ahern-könyv nem nagyon tetszett, ez egy igazán jól sikerült fordítás lett - vannak szóviccek, vissza-visszatérő kedves szófordulatok, és a karakterek stílusa is végig felismerhető, megszerethető-, és maga a történet is mérföldekkel jobb.

Az Ahol a szívárvány véget ér egy levélregény. Nem új találmány, láttunk már ilyet korábban is, de itt nagyon stílusosan haladunk a korral és a technológiával. Rosie és Alex legjobb barátok az iskolában, és még a padban elkezdenek levelezni. Ezt nem hagyják abba otthon sem, és ha nyaralni mennek, onnan is küldenek egymásnak üzenetet. És ahogy telnek múlnak az évek, mindkettő számítógépre vált, és suhannak az e-mailek nap mint nap. Sőt, a regény annyira modern, hogy még a Facebook is megjelenik benne, ahol már chatelni is tudnak főszereplőink.

Történetünk nem csak két szereplős ám, és nem is csak kettejük levelezéséből áll. A Rosie életét kísérő össze irat, üzenet, fontos számlák mind-mind megjelennek a könyvekben, így értesülhetünk az iskolai figyelmeztetőktől kezdve az esküvői meghívókon át a halálhírekig. A könyv nem csak ettől lesz szerethető és hiteles, hanem attól, ahogy az önállósodást, a számlákkal, lakás- és munkakereséssel kapcsolatos problémákat leírja. Ebben az élettörténetben nem minden fenékig tejfel, és ezt talán azért jó manapság olvasni, mert ettől talán kevésbé fogjuk sajnálni magunkat. 

Amit pedig külön szerettem, az a Rosie gyerekneveléssel kapcsolatos gondolkodásmódjában átment változás volt. A könyv egyik mondanivalója pedig, hogy ha valamit el akarunk mondani egy számunkra fontos embernek, akkor tegyük meg! Sokkal nagyobb gondokat okozunk azzal mindenkinek, ha magunkban tartjuk. Legyünk már kicsit bátrabbak! És könyörgöm, ha egy iszonyat fontos, vallomásokkal teli titkos levelet írunk valakinek, akkor azt ne a konyhaasztalán hagyjuk, hanem rakjuk legalább a farzsebébe, vagy esetleg a hm.... kezébe!!!
Én ilyen időhúzós, szerencsétlenkedős könyvet még nem nagyon láttam, de mégis, ezt igazán nagyon szerettem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik az életszerű történeteket, amik éppen ezért kissé szomorkásak, sokszor idegesítőek, de ugyanannyiszor kacagtatóak, és persze azoknak is, akik vonzódnak a reménytelen romantikus történetekért. És persze minden Cecelia Ahern rajongónak!

"Köszönöm a macit, amit születésnapomra küldtetek. Medvének hívom. Apu teljesen magától találta ki ezt a nevet. Apu nagyon okos. Nagyon szeretem a medve fülét rágni, és mindenhová ráfolyatni a nyálamat, hogy amikor apu megöleli, az ő egész arca is tiszta nyál legyen. A kiságyamból is nagyon szeretem ám kihajítani Medvét, főleg az éjszaka közepén; ilyenkor addig ordítok, míg Apu vissza nem hozza nekem. Csak a mulatság kedvéért csinálom. Apunak nincs szüksége alvásra. Ő csak azért van itt, hogy etessen, és cserélje a pelusom."