Újabb skandináv krimi

Kristina Ohlsson : Elnémítva

Animus Kiadó

2013

Fordító: Torma Péter

352 oldal

skandináv krimi

Fülszöveg: "Alex Rechtnek és különleges nyomozócsoportjának két ügye is akad egyszerre. Stockholm külvárosában halálra gázolnak egy férfit, akit a hatóságok képtelenek azonosítani. A boncolás alapján egyértelmű, hogy szándékosan ütötték el. A tettes és az indíték ismeretlen. Ezzel egy időben holtan találnak egy lelkészt és a feleségét. Felmerül, hogy a férfi esetleg nem tudta elviselni lánya halálának hírét, s ezért lőtte agyon a feleségét, majd lett öngyilkos. A házaspár ismerősei ezt teljes képtelenségnek tartják. A nyomozás során kiderül, hogy a lelkész menekülteket bújtatott vidéki nyaralójuk pincéjében. Ali Irakból menekült Svédországba. A titokzatos szervezet, amely átcsempészte őt a határon, érdekes ajánlatot tesz neki. A fizetségnek csak egy részét kell pénzben törlesztenie, feltéve, ha vállal egy kis szívességet..."

Az Elnémítva Kristina Ohlsson Fredrika Bergman-sorozatának második darabja. Az első címe Mostohák, a harmadiké Őrangyalok. Nekem egyelőre a második részhez volt szerencsém, és egyáltalán nem volt gond, hogy nem olvastam az első részt, annak ismerete nélkül is érthető, követhető volt a történet, ha hozzá tudtunk szokni a rengeteg furcsa svéd és arab névhez. 

A könyv története, az alapfelvetés, és maga az első pár oldal igazán ötletes, és figyelemfelkeltő. A bevándorlós téma pedig, az egyházat, a maffiát és a rendőrséget is bevonva, szörnyen érdekes. Sajnos a karaktereket azonban nem tudtam megszeretni, egyikhez sem kerültem igazán közel, és akihez mégis tudtam volna, ahhoz nem akartam, mert tele volt csupa rossz tulajdonsággal.

Így aztán nem is örültem annak, hogy ennyi magánéleti szál volt a könyvben, főleg, hogy ezek nagy része kifejtetlen és elvarratlan volt. Persze, erre lehet magyarázat a folyatás.  

A gyakori térbeli váltás sokat lendített a könyv olvashatóságán, szerettem Stockholm és Bangkok között ugrálni, mindig vártam, hogy visszatérjünk a másikba, így általában belefért az időmbe még 1-2 fejezet. 

Az olyan történetek, amikben benne van a rendőrség, és végig ott a gyanú, hogy van egy tégla, általában jól sülnek el. Itt is tetszett a korrupció ábrázolása, és az, hogy pénzért mennyi mindenre képesek még azok is, akikről mások akarnak példát venni becsületességből és tisztességből. A könyv tehát izgalmas volt, érdekes témával, és jó felépítéssel, a végső csavar azonban nekem illogikus volt és erősen a dél-amerikai szappanoperákat juttatta eszembe. Sajnáltam a végét, nem így kellett volna ezt megoldani, de ettől függetlenül ez is egy újabb izgalmas skandináv krimi volt.

"Azt hiszik, így tervezték, amikor ideutaztak? Vegyük azokat, akik tizenötezer dollárt fizettek, hogy a lángoló Irakból Svédországba jussanak. Arról álmodtak, hogy egy ócska hatvanas évekbeli panelben fognak élni az "Otthont a millióknak" programból, egy bűzlő telken valahol a város legszélén? Tíz másik felnőttel összezsúfolódva egy háromszobás lakásban, munka nélkül, a családjuktól elszakítva? Egyedül? Ez a bizonyos tizenötezer dollár ugyanis csak egy ember ideszállításának az ára."

Folytatnám, de melyikkel? Sokan mondták, hogy Jo Nesbot kéne olvasnom, de tőle se tudom, hogy melyikkel kezdjem. Tippeket szívesen fogadok!

Első találkozás a skandináv krimikkel

Ninni Schulman : Lány a hóban

Animus Kiadó
2013
Fordító: Erdődy Andrea
368 oldal
skandináv krimi

Tudtam, biztos voltam benne, hogy odáig leszek a Skandináv krimik elnevezésű sorozatért. Nagyon sokat váratott magára, míg végre egy darabja a kezembe sodródott, de már ez megvett engem. Azóta sok helyen olvastam, hogy kicsit egy kaptafára épülnek ezek a regények, és hogy Ninni Schulman stílusa és témaválasztása nagyon hasonlít Åsa Larsson regényeire. Én ezt nem tudom, nincs még viszonyítási alapom, mindenesetre nekem nagyon tetszett a Lány a hóban.

Fülszöveg:

Magdalena Hansson újságíró viharos válása után hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére, Hagforsba költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Jól nevelt, rendes lánynak ismerték, ám a rendőrség egykettőre rájön, hogy Hedda kettős életet élt. Nem sokkal később holttestre bukkannak egy erdei lyukpincében. A felismerhetetlen tizenéves lánnyal tarkólövés végzett. Ő volna Hedda Losjö? Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény.

Sokat gondolkoztam mostanában én is a külföldre költözésen, és két hely van, ahol el tudnám magam képzelni: Dánia és Svédország. De amikor a skandinávok szinte csak ilyen könyveket írnak, és hasonló filmeket készítenek (nem igaz, a skandináv filmművészet a szívem csücske!), akkor azért picit visszarettenek... Nemi erőszak, illegális bordélyházak, gyilkosságok az erdőben... elgondolkodtató.

Ninni Schulman regényében az tetszett nekem nagyon, hogy minden karaktert képes volt olyan részletességgel bemutatni, hogy el tudjam képzelni, és be tudjam sorolni a kis csoportjaim közül valamelyikbe: szimpatikus, antipatikus, gyanús, ártatlan, semmilyen, és a többi. Nem kellett ehhez oldalakat írnia, csak megmutatta őket egy-egy átlagos hétköznapi helyzetben. Viszont pont ettől, hogy a főszereplőn kívül szinte mindenkire ugyanakkora hangsúlyt fektetett, lett egyre nehezebb megtippelni, ki a gyilkos. Bevallom, szokásom szerint nekem megint nem sikerült eltalálnom.

A Lány a hóban könnyen, gyorsan olvasható, nyelvezete egészen egyszerű, főszereplője mégis intelligens, olvasott nő, így nem éreztem a könyvet egyszerű ponyvának (bár tudom, hogy ez a kettő nem feltétlenül van összefüggésben). Kicsit persze érezhető egyfajta sematizmus: gyilkosság, rendőrségi nyomozás, újságírónő, szerelmi szál, csavarok. Ha belegondolok, nem adódik ezekhez semmi plusz a könyvben, de ha végig élvezhető, tudok azonosulni valamelyik szereplővel, és a vége felé olyan fordulat következik be, amit - bár számítottam rá, - nem tudtam kitalálni előre, akkor mégis milyen többlet kéne még?

Gyengeségeként talán azt tudnám felhozni, hogy a pozitív és semleges szereplők gondolatvilágát, személyiségét megmutatta a könyv, de az igazán gonosz szereplők fejébe nem sikerült mélyen belelátnunk. De talán majd a többi skandináv krimiben. Alig várom a következőt.

      "- Leesett a kesztyűm. Gyere, segíts! Nem tudom kivenni.

      - Dehogynem, meg tudod csinálni! - kiáltotta biztatón az apja. 

      Hanna eszeveszetten ásott a másik kezével, a lyuk egyre mélyebb és nagyobb lett. És végül meglett a kesztyűje. De volt ott valami más is. Vajon mi?

     Egy sál? Finoman meghúzta. Amikor meglátta a kékre fagyott fület, felsikoltott."