Alessandro Baricco: Tengeróceán

Alessandro Baricco : Tengeróceán

2014
Helikon Kiadó
Fordító: Székely Éva
200 oldal
olasz kortárs szépirodalom

"Dira fölnézett a számításaiból. Azok ketten – Bartleboom meg a fiúcska – vigyázzban álltak előtte. – Ez a fiú olvas az álmaimban. – Ez az ember beszél álmában."

Baricco nekem nagy kedvencem. Olvastam már tőle olyan kiváló műveket, amiket felsorolnék a kedvenc könyveim között (Selyem, Novecento, Vértelenül), olyat, ami különleges és kísérletező volt (Mr. Gwyn, Háromszor hajnalban), de olyat, amit ne élveztem volna, olyat nem olvastam még tőle.

Márpedig a Tengeróceán 20. oldalánál járva ez a veszély fenyegetett.

Fülszöveg:

Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását. Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

Aztán ahogy az elején átrágtam magam, hirtelen fordulatot vett a dolog, és magába szippantott ez a különös világ. Megkedveltem a reform gondolkodású papot, és a beteg kislányt, majd egyszer csak helyszínt váltottunk, és hajótörést szenvedtünk. Ilyen költői és fantasztikus leírást én még nem olvastam hajótörésről, vagy bármilyen katasztrófáról. A könyvnek csak ez a részlete külön is megjelenhetne novellaként. Bartis Attila Nyugalom című könyvének az a két oldala jutott eszembe, ami picit hasonlóan épül fel ("Most kéne gyökeret eresszek, gondoltam, mint a tölgyek, gondolta, inkább cédrus, az tovább él, gondoltam, szeretlek, gondolta, hallgass, gondoltam"). 

Már csak ezért a részletért is érdemes elolvasni a Tengeróceánt, de ahogy a könyv hátralévő részében összeérnek a szálak, az még szórakoztatóbb. Izgulhatunk a szerencsétlen Bartleboom-ért: vajon sikerül-e megkérnie a megfelelő lány kezét, meggyógyul-e a beteg lány a tengertől, vagy kiderül-e miért jött a különös férfi pont abba a szállóba, mint a többiek? 

Kedvenc részletem:

"Egyvalamire tanított meg egy öreg, Darrellnek hívták, mindig azt mondta, hogy háromféle ember van: az egyik fajta olyan, hogy szemben áll a tengerrel, a második benne van, a harmadik épségben visszatér a tengerből. Meglátod, mondogatta, mennyire csodálkozol majd, amikor rájössz, ki a legboldogabb."