Jodi Picoult : Találj rám

Jodi Picoult : Találj rám

2014
Athenaeum Kiadó
Fordító: Babits Péter
456 oldal
kortárs amerikai szépirodalom

Ezt a könyvet fél éve olvastam, és azóta nem írtam meg róla a kritikát. Először nem tudtam mit írjak, mérges is voltam a könyvre, aztán feledésbe merült. De most szeretném megírni, már csak azért is, mert nálam ez már hagyomány, és szeretnék szép lassan Jodi Picoult összes könyvéről véleményt írni.

A Találj rám fülszövegéből részlet:

"A Szelíd vadak folytatódik! Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezervátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. Serenity, az egykori sztármédium épphogy belecsöppent ebbe az ügybe, máris nyakig benne van: vajon megtalálja-e újra szellemi vezetőit vagy továbbra is csak unatkozó amerikai háziasszonyok mindennapjait dobja fel?"

A Szelíd vadak című előtörténet (amit csak e-bookként lehet kapni és olvasni) egy magával ragadó szomorú történet egy önálló, független és rendkívül intelligens nőről, aki azt hiszi, mindennel el tud boldogulni egyedül is, ám végül kénytelen rájönni, hogy minden nő életében elkel egy férfi. A rövidke könyv főszereplője pedig nem más, mint Alice, a Találj rám egyik főszereplője. Az előtörténetben főszereplők még az elefántok is, - a regényben már csak mellékszereplők -  és rengeteget tudhatunk meg ezekről a bölcs és lojális állatokról. 

A Találj rám már megint egy olyan könyv, ami olvastatja magát, és például nyáron vízpartra tökéletes. Ez volt számomra az eddigi legmegfejthetetlenebb könyve, az utolsó oldalakig (amikor is egy hatalmas csattanó derül ki) azt hittem, hogy hibák vannak a könyvben, de nem csak ebben, hanem a Szelíd vadakban is. (időpontok, vezetéknevek... de nem részletezem, mert az spoiler lenne). A stílus és az, hogy megint több szemszögből ismerhettem meg a történetet megint nagyon tetszett, és a karakterek is nagyon érdekesek és sokrétűek voltak, de... 

Picoult-hoz képest kicsit itt lassan indult be a történet, már-már unalmas volt a könyv első fele, főleg a legeleje, lassan szerettem meg a karaktereket, de miután ezen túlestünk, már minden ment, mint a karikacsapás.
Spoiler mentesen nem is tudok többet írni (de ha valakinek van kedve, jól kibeszélhetjük, mert van mit), de az biztos, hogy a könyv többször is beindítja az anyai ösztönt azokban is, akik még nem anyák, és arról is biztosíthatom a jövőbeli olvasókat, hogy ez a könyv pár óra, vagy pár nap izgulást mindenképp fog okozni.

Kiknek ajánlom:

• elefántrajongóknak
• jóslással foglalkozóknak, a misztikum kedvelőinek
• természetesen a Jodi Picoult rajongóknak
• azoknak, akik szeretik azokat a könyveket, aminél végig töri az olvasó a fejét, mire fog kifutni a könyv, de a végén egy olyan csavar jön, ami kiszámíthatatlan volt

"– Nem gondolja, hogy egy kicsit mindnyájan médiumok vagyunk? Még sosem fordult elő, hogy egy rég nem látott barátjára gondolt, amikor az váratlanul felhívta? – Nem – feleli laposan Virgil. 

– No persze, ahhoz barátok is kellenek."