Az év legjobb című könyve

Cserna-Szabó András :
Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Magvető Kiadó

2013

362 oldal

kortárs magyar szépirodalom

"Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Kicsinállak, elpusztítlak, kicsicsillag."

Cserna-Szabó Andrástól imádtam a Pusziboltot, néha hangosan nevettem a Félelem és reszketés Nagyhályogon olvasása közben, mulatságosnak találtam a Darida Benedekkel közösen írt Nagy Macskajajkönyvet, a szerző első regénye azonban csalódást okozott.

Megkurtított fülszöveg: "A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló..."

Csalódásomtól függetlenül egy ideig tudom sorolni a könyv pozitívumait, mert bizony az is akad. Örültem, hogy újra olvashatom őt, és ismét megízlelhetem a kissé beteges, szatirikus és nagyon modern stílusát, már hiányzott. Amivel minden író le tud venni a lábamról, az pedig az intertextualizálás, legalábbis olyankor, ha leesik, kit idéz, esetleg olvastam is az említett könyvet, vagy láttam a filmet, amire utal. Ez gyakran előfordult, és az elbeszélő rajongása a krimik iránt hamar megszerettette velem a karaktert. Nagyon szerettem még, hogy a western fejezetekből átjöttek a valóságba, vagy legalábbis Emlék képzeletébe a szereplők, és belefolytak a hétköznapokba (bár ezzel szerintem lehetett volna többet is kezdeni).

Mint ahogy az én címadásomból is látszik, odáig voltam a könyv címéért, és borítójáért is. Én kislánykorom óta szeretem a Star Warst, így csak ámultam, és rögtön belekezdtem. Nem sokkal, úgy 50-60 oldallal később jöttek a problémák, amikor is elkezdtem unni. Nagyon fárasztott. Nem történt semmi, ami mégis, az idétlen volt, nem láttam meg mögötte se az értelmet, a kicsavart logikát, se pedig az álmodozó romantikus lelket. Végig azt éreztem, hogy Cserna-Szabó szíve helyén regényírás alatt felépült a Halálcsillag.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, többet között a western fejezetekkel volt bajom: az elején nem voltak érdekesek a szereplői, se a történet, (bevallottan) klisék sorakoztak fel, és semmi pluszt nem adott hozzá. Innentől mindig félreraktam a könyvet egy időre, ha visszatértünk a Vadnyugatra. Ezen kívül ez a regény bizony nem lett lezárva. De nem úgy, hogy meghagyott egy izgalmas vagy nyugtalanító nyitott véget, bár a nyugtalanító jelző végül is ráillik. A tökéletes nő, aki az elején szóba kerül, lakcímmel együtt, eltűnik a süllyesztőben, Zafír és Zafíra köddé válik, Bundás Emlék pedig begolyózik. Nem érzem sem összeszedettnek, sem egységesnek, sem pedig késznek ezt a könyvet. Jobban szerettem a novelláid, András.

Gondolataim alátámasztásául íme egy idézet a könyvből:

"Heller bevágta maga mögött az ajtót, még kapkodta a levegőt a lépcsőzéstől. Jött felém zihálva, kezében a karddal.

- Arra gondoltam, talán írhatnánk közösen egy regényt - hebegtem, nem jutott más az eszembe.

- De hát te nem is szoktál regényt írni, te egy elcseszett novellista vagy, Emlék.

Letette az utazótáskát. Már csak a kard volt nála.

- Nem kéne lebecsülni a rövidforma értékeit - mondtam."

Koktélra fel!

1001 koktél

Szerkesztők: Alex Barker, Sue Pressley, Paul Turner

Alexandra Kiadó

2012

fordító: Darida Benedek

384 oldal

Régóta dédelgettem az álmot, hogy majd egyszer tartok egy koktélestet a barátaimnak, és most, hogy az Alexandrától kaptam ezt a könyvet, úgy döntöttem, össze is hozom. Az este nagyon jól sikerült, a koktélok finomak voltak, erről a saját készítésű képek is árulkodnak. Arra jutottam, hogy hasznosabb, ha belenézek más koktélos könyvekbe is, és azokkal összehasonlítva értékelem az 1001 koktélt. Ennek az eredménye pedig a következő.

Amiben az 1001 koktél alul maradt a többiekkel szemben: A bevezető elég rövidre sikerült, tömören összefoglalja, milyen eszközök, poharak kellenek, de nem tanítja meg az alapvető technikákat, trükköket. Engem leginkább mégis a könyv tagolása zavart: nem alapitalok, hanem típusok szerint van csoportosítva az 1001 recept, ami azért gond, mert ha csak vodkád van otthon, nem csak annyiból áll a dolgod, hogy kinyitod a vodkás recepteknél a könyvet, hanem össze-vissza kell lapozgatnod a tartalomjegyzék alapján. A furcsa koktélok fejezet pedig szerintem nincs eléggé kidolgozva, mehetett volna még oda pár igazán különc ital, de azért vannak ott érdekességek is.

Amiben az 1001 koktél verte a többieket: Egyértelműen megjelenésében. A koktélos könyvek általában szépek szoktak lenni, vonzóak. Na de ennyire biztosan nem. Az 1001 koktélt jó kézbe venni, jó ránézni, és még össze is lehet kötni fehér szalaggal. Belül sem érhet minket csalódás, ugyanis tele van képekkel, ráadásul nagyon jó minőségű fotókkal. Nekem nagyon fontos, amikor receptet választok, hogy lássam, nagyjából hogy fog kinézni, ha jól sikerül. A többi könyvben átlagban a receptek egy harmadához tartozik kép, itt pedig a 90%-ához. Bár azt írtam, hogy a könyv tagolása nem valami logikus, de ezt korrigálja az ábécés italjegyzék után található alapitalok szerinti csoportosítás, oldalszámokkal. Ennek segítségével könnyebben keresgélhetünk. Az elkészítés ismertetése előtt pedig mindig olvashatunk egy rövid kedvcsinálót az adott receptről. Csak egy példa: "Ha találnánk otthon egy üveg erős rumot, a legjobb, ami történhet vele, hogy ennek a csodás koktélnak az alapja lesz." (Orange Rum Shrub, 322. o.)

Sokan azt gondolhatják, hogy nincs szükség igazából egy ilyen könyvre, mert az interneten minden megtalálható. Ez részben igaz, de nem egy helyen. Nincs az, hogy felmegyünk egy ilyen honlapra, és megnézhetünk több száz, vagy akár ezer receptet képpel együtt - vagy legalábbis én még nem találtam ilyet. Ráadásul van egyfajta varázsa is annak, hogy ott állunk a konyhában, és lapozgatjuk a könyvet, azt fontolgatva, melyik legyen a következő. 

Megmaradt pár hozzávaló a koktélpartimról, úgyhogy már tervben van a következő; addig is bújom a könyvet, és a legizgalmasabb darabokat begyakorlom. Ízelítőnek itt egy elkészítésileg egyszerűbb, de egészen látványos koktél a könyv 211. oldaláról:

"Peach Dreamer

Narancslé veszélyes, de elképesztő rózsaszín lüktetéssel.

1 adaghoz                                    1. Rázzuk össze jégen az első három
1 mérték fehér rum                            hozzávalót, majd töltsük jéggel
1 mérték őszibarack-pálinka          töltött előhűtött koktélpohárba.
3 mérték friss narancslé                                      
1 mérték grenadine                  2. Lassan töltsünk bele egy kevés    
jégkocka és tört jég                        grenadinet, mielőtt szervíroznánk."

Merjünk másnaposak lenni!

Cserna-Szabó András -
Darida Benedek :

NAGY MACSKAJAJKÖNYV

avagy süssünk-főzzünk másnaposan

Magvető Könyvkiadó

2012

368 oldal

 

Ha már egy ilyen könyvről írok kritikát, mi lehetne stílusosabb annál, hogy mindezt másnaposan teszem (na persze nem olyan mértékben, mint a könyvben szereplő egyedek). A szerzőpáros már megjelentetett egy Jaj a legyőzötteknek! című könyvet, ami két kiadást is megélt, és amikor a harmadikhoz értek volna, úgy döntöttek, változtatnak rajta, így született a Nagy macskajajkönyv. 

Én nem ismertem az előző verziókat, viszont utánaolvastam, és örömmel látom, hogy ebben a verzióban több a kép (amiket nagy örömmel nézegettem), viszont az előző kiadásokban volt hányózacskó. Ebben miért nincs? Hát mi nem érdemeljük meg? És ha szükségünk lenne rá éppen a Mayiritsa Alkibiadésznak receptjének olvasása közben (egy kedves báránykát kell durván megnyúznunk, kibeleznünk, és a többi)?

Ez egy összetett mű. Egyrészt komoly tanácsokat ad a zákányosság leküzdésére, vagy éppen annak elfogadására, sőt: megtanít, hogy húzhatunk hasznot belőle, hiszen rengeteg művész volt (és van és lesz is), aki csak ilyen állapotban tudott igazán alkotni. Másrészt 66 receptet találhatunk benne a gusztustalantól az érdekesen át egészen az étvágygerjesztőkig (az Ördögpirulákat például a szerzőkkel ellentétben ilyen állapotban is finomnak képzelem, 63. o.). Természetesen ezek sem úgy hangoznak el, mint egy átlagos receptkönyvben, á, dehogy. Mindegyiknek megvan a maga körítése, stílusa, sztorija. 

Harmadrészt pedig híres és kedvelt írók és szereplőik, művészek, vagy akár politikusok italozási szokásaival is megismerkedhetünk, ezzel kicsit közelebb kerülhetünk akár a személyük megismeréséhez is. De ehhez hozzátenném, hogy nem szabad elhinni minden írott szót ebben a könyvben, főleg nem a nőkről szóló elmélkedésüket (91.-95. o.), amin természetesen nem sértődtem meg, vevő vagyok én Cserna-Szabó humorára (a Pusziboltot is imádtam), és mostantól úgy tűnik, Darida Benedekét sem vetem meg.

Az elején nem nevettem, nem mosolyogtam rajta, hanem enyhén szemöldök ráncolva olvasgattam a sorokat: erőltetettnek és morbidnak (rossz értelemben) tartottam. Ezért úgy döntöttem, hogy összevissza sorrendben fogom olvasni a fejezeteket, és így ismerkedtem meg Hrabal, Hunter S. Thompson, majd Weöres Sándor tivornyázási szokásaival, amik már sokkal inkább tetszettek, meg is mosolyogtam őket, és innen már nem volt megállás, az egészet akartam, a maga gonoszkodó, (ön)ironikus, morbid (jó értelemben) milyenségében. És - bár én ilyenkor sem kívánok savanyú leveseket vagy szakrálisan legyilkolt állatbelsőségeket, - egyet kell értenem a könyvben írottakkal sok helyen: bizony, a reggeli nem a barátunk éjszakázás után, és én sem szívesen innék meg egy Kiskegyed által javasolt vitaminokkal dúsított sós-cukros lötyit. Na de a korsó sört is arrébb tolnám magam elől csukott szemmel. Beigazolódott: ivás terén sem vagyok egy napon említhető sem a szerzőkkel, sem pedig könyvük szereplőivel.

Bátran merem ajánlani a Cserna-Szabó András rajongókon kívül annak, aki tapasztalta - akár egyszer is - a másnaposság idegesítő, fárasztó és kiábrándult állapotát. Ezzel a könyvvel ugyanis sokkal könnyebb túlélni: olvasgatása közben nevetgélhetünk a nagy írók italozási szokásain vagy akár meg is főzhetünk egy katzenjammer-űző savanyú levest. Talán nincs is a NAGY MACSKAJAJKÖNYVnél jobb karácsonyi ajándék az állandó ivócimboráknak.

"KARIBI KÁVÉ

Hozzávalók:                               

6 dl hideg hosszúkávé                               1 kk. angostura  

1 szelet ananász                                         cukor                 

1/2 narancs és citrom                                jégkocka            

vékonyra szeletelve                                 narancshéjspirál

a díszítéshez    

Elkészítése:

A karibi kávé undorító egy ital, de szinte minden benne van, ami segíthet a macskajajt legyőzni. Egyetlen fontos dolog hiányzik belőle, egy fél üveg whisky. Ezt viszont megihatjuk a kávé előtt, után - de akár közben is."