Én még sosem

Kemény Zsófi : Én még sosem

2014
Tilos az Á Könyvek
320 oldal
tini regény

Teljesen vegyek érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban.

Először is, engem beszippantott, folyton olvasni akartam, és így hamar végeztem is vele. Szerintem ez egy jó pont (+1 smiley).

Másodszor: igenis beszélnek így a mai tinik (sajnos). Azt nem mondom, hogy engem nem idegesített a "retek" vagy a "fless" kifejezés, de menjetek be egy gimibe, és meglátjátok, hogy a kis hipszter lelkek igenis így beszélnek, szóval szerintem hiteles. (+1 smiley)

Harmadszor viszont, engem is zavart ez a rengeteg káromkodás. Párbeszédben mindenhol oké volt, belső monológban viszont nem! Én is káromkodok hangosan, ha valami van, de amikor töröm a fejem valamin, nem mondom magamnak, hogy a faszomat, basszameg... (-1 smiley)

Negyedszer, Eszter. Én is Eszter vagyok (+ 1 smiley, dehogyis csak vicceltem :D). Eszter egy nagyon tipikus 17 éves tinédzser. Szörnyen fárasztóak és idegesítőek a gondolatai, és a cívódásai önmagával, és én ennyi idősen pontosan ilyen voltam. Elment mellettem a folyosón a srác, aki tetszett, akkor jujj, rám nézett-e, ha igen, mennyi ideig, jól néztem-e ki abban a pillanatban, vajon utánam fordult-e, stb, stb. Ha nem is mindenki, de szerintem a legtöbb lány átesik ezen a korszakon.

Ötödször, Ágó. Még itt megemlíteném, hogy Tomára nem fogok külön kitérni. Szerintem az ő karaktere hiteles, viszont annyira nem különleges, hogy szót ejtsünk róla. Ágóról viszont mindenképp beszélni kell. Sok értékelésben olvastam, hogy ő milyen izgi karakter, meg hogy odáig vannak érte. Nekem ő egy kézzel foghatatlan ufó volt. Félig-meddig olyan volt, mint a Gossip Girl-ből Chuck, aki szintén egy hihetetlen karakter, de legalább gazdag amerikai, akiről azért mégiscsak könnyebben hiszünk el dolgokat. Ágóról ugyanezeket nehezebben. (- 1 smiley) Nekem a legnagyobb bajom vele mégis az volt, hogy a szókincse se a valódi személyiségéhez, se a megjátszotthoz nem illett. Most nem tudok szó szerint idézni, de "tali", "szupcsi"... csupa olyan dolog, ami miatt én végig melegnek hittem. És még most sem vagyok meggyőzve az ellenkezőjéről. 

Hatodszor: Slam poetry. Nekem nagyon tetszett, hogy belekerült a könyvbe ez a szál, szerintem Zsófi nagyon jó slammer, én imádom a stílusát, a szóvirágait. (+ 1 smiley)

Összegezve tehát az Én még sosem egy szórakoztató könyv, ami képes teljesen lekötni az olvasó figyelmét, és elérni azt, hogy ne szívesen tegye le. Szerintem tanulságos is a történet, és van benne érezhető személyiségfejlődés. Első próbálkozásnak tehát egyáltalán nem rossz ez a regény, és én biztos vagyok benne, hogy a következő még jobb lesz, és 10 év múlva pedig már olyan regényekkel fog előrukkolni az írónő, ami fényévekkel meghaladja majd a tinikönyveket (amikkel egyébként nincsen semmi gondom). 

Nektek ajánlom:

• tiniknek
• a tini irodalom szerelmeseinek
• akik szerették a Gossip Girlt 
• akik kíváncsiak rá, milyen egy elsőkönyves írónő első könyve
• akiket érdekel a slam poetry
• akik látták már valaha Kemény Zsófit slammelni

"Az őrlődés örök. Örök-lődik, hiába fáj. 

Viszont el lehet kapni, mikor éppen apáról fiúra száll. 

Ne kelljek. Ne kelljek senkinek, ez nem az a játék. 

Neked meg főleg ne, 

hogy ne fájjon, mert nem veled játszom, 

illetve igen, de csak játszom veled. 

Hiába, hogy te ezt nem kedveled. 

Elvesztem és élveztem. 

Élvezem, hogy elveszem. 

Aljas vagyok mindenképp, 

a fejemben összemosódott Instagram-pepita minden kép. 

Ne akard, hogy kell nekem! 

Akarj lenni, de nem velem!"

Alapvetően 6 smiley-t adtam volna a könyvnek, de a kritikámban fellelhető zárójeles smiley-k alapján jár +1, így lesz a 7 smiley.

Kovács Eszter : Let's kifli

Kovács Eszter : Let's kifli

2015

Athenaeum

192 oldal

kortárs magyar "indie" regény

Ezt a könyvet nagyon meg akartam szerezni. Hála az Athenaeum Kiadónak, a megjelenés után szinte rögtön elolvashattam. Hogy mi keltette fel az érdeklődésemet? Ez: "A kötet az Athenaeum Kiadó "Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni vagy éppen maradni szeretne."

Mivel én sokat gondolkodom külföldön, a költözésről, a külföldön munkába állásról, és mindenről, ami külföldi élményszerzés, tapasztalat gyűjtés, így rettentően megörültem annak, hogy lesz egy ilyen sorozat.

Nagyon jó ötletnek tartom a kezdeményezést, aktuális kérdés, sokakat érdeklő téma. Éppen ezért egyáltalán nem zavar, hogy a sorozat első kötete annyira nem sikerült jól.

És éppen ezért sikerült csak ilyen lassan írnom kritikát róla, mert áradozni annyira nem tudok. A könyv rövid fejezetekből áll, amik egymáshoz csak lazán kapcsolódnak. Akad köztük egy-két megkapó, izgalmas vagy nevettető történet, de előfordul pár semmitmondó sztori is. Tétje az egésznek pedig nem sok van, de ez igazából nem jelent semmi rosszat, mert olvasni gyorsan és könnyen lehet, és a stílus pedig egyáltalán nem rossz. A következő könyve lehet, hogy már szuper lesz, ez még nem az igazi.

Kovács Eszter nem mond véleményt. Nem győzköd, hogy költözz most rögtön Londonba, mert ott van a kánaán, de azt sem mondja, hogy rossz kint lenni, és még most pakolj ki a bőröndből. Ezzel persze semmi baj nincs, de személy szerint nekem nagyon nem hozta meg a kedvem jobban Londonhoz, de el se vette azt, amennyi eddig is volt; én ugyanis még soha nem jártam Londonban, és egyszer már nagyon megnézném magamnak.

Abban persze biztos vagyok, hogy ha éltem volna már külföldön (bárhol) legalább fél évet, akkor máshogy tudnám értékelni ezt a könyvet, többet adott volna nekem.

Éppen ezért akiknek leginkább ajánlom:

• ex-Erasmusosoknak
• mindenkinek, aki élt már külföldön huzamosabb ideig, vagy éppen most él idegenben
• London rajongóknak - és hatereknek (bizony, ebben a könyvben sem minden rózsaszín)
• akik gondolkodnak a külföldre költözésen, és szívesen olvasnak a témában
• minden fiatalnak, aki egy könnyedebb olvasmányra vágyik

"Egy férfi nem lesz szerelmes, nem lesz gyenge, nem lehet szentimentális, semmi érzelgősség, a férfi átmenetileg érdeklődő, aztán esetleg ez az érdeklődés meghosszabbodik, és a férfi beleragad, mint a kis bogár a mézesüvegbe. A kis bogár nem bánja, hogy ott van, a méz édes, a napsugár áttör az aranyló masszán és bevilágítja, az egész egy befőttesüveg alakú villanykörte lesz, és a közepén a boldogan fuldokló kis fekete soklábú, vergődő volfrámszál. A valódi méz idővel megkristályosodik a tetem meg örökre beleragad, mint a rovar a borostyánkőbe. Ha esetleg csak cukorszirup volt, akkor a bogárság még megmenthető, csak rajta áll, hogy kimászik-e, vagy nyűglődik tovább a végtelenségig."

A bunkerrajzoló - Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció

Géczi János : A bunkerrajzoló

Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció

2015
Athenaeum Kiadó
322 oldal
kortárs magyar életrajzi regény

"A réten szagoltam meg a halált is. Beleszippantottam egy gyomirtós dobozba, D52.be, és azt gondoltam, ez a halál bűze."

Sajnos eddig nem ismertem Géczi Jánost, de ezután biztosan elolvasom előző könyvét is, a Vadnarancsokat (hm, úgy érzem, ez az író vonzódik a vad gyümölcsökhöz...), mert A bunkerrajzolótól teljesen a padlóra kerültem.

Fülszöveg részlet:

"A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben. A kábítószerek és a céltalanság örvénye mélyre sodorja, ám sorsa az, hogy megkapaszkodjon mégis, és lépjen mindig feljebb. A Bunkerrajzoló azt mutatja meg, tűélesen, hogy Marci a Géczi Jánossal folytatott beszélgetésekben hogyan éli meg, milyennek látja a múltját. Élet a halál előtt. Hol komikus, hol nagyon is drámai hangon – de elejétől a végéig az őszinte feltárulkozás átütő erejével."

Én gimis korom óta szeretem a Vad Fruttikat, milliónyi koncertjükön voltam, voltam én igazi tini rajongó is. Mindig is szerettem a komolyabb dalok szövegét, van köztük olyan, ami végigkísérte egy korábbi szakítás utáni fájdalmaimat, és van, amit ha meghallok, eszembe jutott, ahogy rajongva tápláltam plátói érzéseket egy szintén zenész iránt. És míg vannak olyan együttesek, amikből tinikorom elteltével kiszerettem (30Y, Kicsillag), a Vad Fruttik koncertjeire még mindig lelkesen járok, és A bunkerrajzoló után csak még szívesebben fogok.

Ugyanis ez a könyv az első 35 oldal alatt háromszor szomorított el és hatott meg annyira, hogy gurultak a könnycseppek az arcomon. Egy átlagos családban nőttem fel, a családban senki nem volt alkoholista, a szüleim rengeteg szeretettel neveltek fel... Ezért minden alkalommal felkavarnak az ilyen szomorú történetek, mint az Árvácska vagy a Nyomorultak, és most ugyanígy hatott rám Marcell története is. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen nehéz gyerekkora volt. És még mennyi gyereknek lehet ilyen nehéz, vagy még ennél sokkal súlyosabb élete.

"Ebben az országban manapság munkát találni már magában is nehéz, és életet tervezni meg végképp nagyon macerás úgy, ha 70-100 ezer forintot kapsz egy hónapban. Abból nem teszel félre, abból nem utazol, nem bulizol, abból csak vegetálni tudsz, mert valakik szerint annyi elég a megélhetésre…"

De ez a könyv nem csak Vad Fruttik-rajongóknak szól. Aki még egy Vad Fruttik számot sem hallott, annak is szól, ugyanis ez a könyv gyönyörűen szól szegénységről, alkohol problémákról, félelemről, drogokról, és az azok elleni harcokról, csajozásról és a nem gondtalan gyerekkorról. Ettől függetlenül senkinek nem fog megártani egy kis Vad Fruttik, ezért linkelek egy klipet. Nagyon nehéz volt választani, de úgy döntöttem, hogy azt fogom megosztani, amin a könyv olvasása utáni koncerten a leginkább katarzisom volt.

Grecsó Krisztián Pletykaanyu könyvét juttatta eszembe A bunkerrajzoló, emlékszem, ott volt az, hogy Grecsó kibeszélte a faluját a könyvében, valódi neveket nem használva, de mindenki magára ismert, és lett is belőle nagy pereskedés.
Biztos vagyok benne, hogy ebben a könyvben is valós személyek jelennek meg, igazi élő karakterek. Akik bizony jól ki lettek pletykálva itt is. Remélem, ebből nem lesz pereskedés. 

"Emlékszem arra a gyerekre, aki odament Lovasihoz aláírást kérni, és a személyi igazolványát tolta az orra alá. Lovasi mindent gátlás nélkül aláírta neki az iratot."

2015-ös kedvencem - Háy János: Hozott lélek

Háy János : Hozott lélek

2015

Európa Kiadó

384 oldal

kortárs magyar szépirodalom

novelláskötet

Amikor megláttam, hogy megjelenik ez a könyv, rögtön gyökeret vetett bennem a gondolat, miszerint nekem ez KELL. Tetszett a borító is, és a leírása. Aztán rájöttem, hogy a legutóbbi találkozásom Háy Jánossal elég rosszul sült el, ugyanis a Xanadu című könyvét iszonyat nehezen olvastam el, és egy pillanatra sem tudtam megszeretni. Írtam is róla egy kiábrándult kritikát.

Szerencsére a Hozott lélekkel nem voltak ilyen jellegű problémáim, sőt őszintén fogalmazva semmilyen problémám nem volt vele, mert első pillanatban beleszerettem, és magamban bólogatva, nevetgélve, vagy sírdogálva minden novella után megerősödött bennem ez az érzés.

Ebben a kötetben 48 novella fért el, mindegyik rövidke, átlagosan 4-5 oldalasak, tehát a buszon is ugyanolyan jól lehet olvasni (ha az ember nem fél a nyilvános könnyezéstől - én már lassan hozzászokom), mint fogmosás után este az ágyikóba kucorodva. Bár a novellák legnagyobb százalékának a párkapcsolatok és azoknak mindennemű nehézsége a témája, nem egysíkúak a történetek. Akad itt hátborzongató krimi (Háború után), történelmi (Titok), vadiúj mese (pl. A karbunkulus torony, A tengerszem, A fából faragott királyfi, A magányos hegy), és egy-két szórakoztatóan elfuserált sztori is (Alkalom szüli). Az én személyes kedvencem a Svábhegy volt.

"És ki az a más, kérdeztem. Mindegy, mondta, nem ismerem, és elment nyolc év az életemből, ő meg a legjobb barátnőmmel."

Akadnak olyan novellák a kötetben, amik szinte már elcsépelt témákat dolgoznak fel, lerágott csontok (a férfi el akarja hagyni párját egy új lányért, akit igazán szeret, de kiderült, hogy az előző teherbe esett tőle... és hasonlók), amik már-már unalmasak lennének egy sorozatban, filmben nézve, de Háy János stílusa, az a tökéletes precizitás, amivel belebújik karakterei bőrébe, és megszólaltatja őket, izgalmassá, életszerűvé teszi történetüket. Legtöbbször túl életszerűvé, túl szomorúvá. A valóság, ami ennek a könyvnek a lapjain újra és újra megjelenik, bizony legtöbbször elég kiábrándító, dühítő vagy csak elkeserítő, de megrendítő és tanulságos is.

Azt már elhatároztam, hogy amikor a párom betölti a negyvenet (akkor jön a kapuzárási pánik nagyjából, nem?), akkor odaadom neki ezt a könyvet, hogy legalább A tiszta lap című novellát olvassa el belőle. Abban reménykedem, hogy ezzel megnyugtatom, és nyugton marad a fenekén utána, és nem lapoz át egy olyan novellára, amiben éppen jól sült el a válás, és a huszonéves lánykával sokkal boldogabb életet folytatott a főszereplő. :)

Ezt a könyvet nem ajánlom:

• depresszióban szenvedőknek
• épp válófélben, szakításban lévő olvasóknak
• azoknak, akik valami nagyon vidámat akarnak olvasni

Egyébként mindenki másnak nyugodt szívvel, és nagyon sok szeretettel ajánlom, gyönyörűen kegyetlen ez a könyv!

"Megint úgy éreztem, hogy ha egy időtől szétroncsolt nő képes engem leradírozni, akkor valami nem lehet velem rendben, hogy szörnyen nézhetek ki, csúnya vagyok,aki senkinek nem kell, még egy ötvenéves férfinak sem. És sírtam akkor, meg sírok még mindig minden este, hogy jöjjön vissza, vagy legalább menjen el az a baba, amit utolsó találkozásunkkor a szívem alatt hagyott."

Szerb Antal : Utas és holdvilág

 Szerb Antal : Utas és holdvilág

Rendet raktam a régi iskolai dolgaim között, és megtaláltam az irodalom faktos beadandóimat. Kiválogattam, mikre kaptam négyest, át is olvastam őket, és annyira egyetértettem a bírálattal, pedig emlékszem, hogy akkor nagyon rosszul esett, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Azok közül, amikre ötöst kaptam, kiválasztottam párat.

Így vélekedtem (illetve inkább elemeztem) az Utas és holdvilágról 17 évesen. Előre szólok, SPOILER veszély!

Szerb Antal 1901-ben született Budapesten. 1924-ben német és angol szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Olaszországban, tanulmányúton volt Londonban. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, később Baumgarten-díjat kapott. Egy ideig a Szegedi Egyetem magántanára volt, elõadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1945-ben Sopron közelében, Balfon a náci fogolytáborban megölték, jeltelen tömegsírba temették.

            Eleinte történelmi könyveket írt, majd következett az Utas és holdvilág 1937-ben, ami egy lélektani regény. Én a Magvető Kiadó 1980-as kiadásában olvastam.

            A regény négy részre bontható, mindegyik elején egy idézet található. Az első, egy Villon idézet, igazán találó Mihályra nézve. Miután hajlandó volt belépni a normális emberek közé a házasságával, várja, hogy megtörténjen a változás az életében, a lelkében és a gondolkodásában. Ám ezek után megtörténik a szökés, és  maga se tudja, mi fog történni, az idézet is a várakozásra utal. A második rész idézete is későn nyer értelmet. A 6. fejezetben, hiszen csak ez a rész szól Erzsiről. Eleinte az ember azt hinné, hogy a perzsa férfinek nincs nagy jelentősége, de ha az idézetet nézzük, elgondolkodunk –legalábbis én így tettem- , és nem értettem, miért ez az idézet van ott. Aztán később mégis jelentőségteljes szereplővé vált a perzsa, de nem is szereplővé, hanem inkább szimbólummá. Mikor az ember hagyja, hogy sodorja magával az ár, és nem tudja előre soha sem, hogy mi lesz, a véletlenre bízza magát. A perzsa férfi ennek a szimbólumaként elevenedett meg Erzsi előtt. A harmadik rész idézete angolul volt. Kerestem fordítást, sehol se találtam.

Go thou to Rome - at once the Paradise, The Grave, the City and the Wilderness.

Végül Berzi Gergő fordítását használom:

Menj hát Rómába - a paradicsomba[kezdet] és temetőbe[vég], a városba és pusztaságba.A rész címe is az, hogy Róma. Mihály szemében Róma olyan sokat jelent, hogy meg se tudja fogalmazni, mégis mit. Persze, már mások is mondták, hogy Rómában megtalálja, amit keres, mindent megtalál itt, hiszen „minden út Rómába vezet”. De Róma neki tényleg meghozza azt, amit keresett, Évát. A negyedik rész idézete latinul volt:  

V. A porta inferi R. erue, Domine animam eius.                                                        Officium defunctorum

Erről is nehéz volt találni valamit. Részlet az Officium defunctorum-ból (halotti szolgálat), Liber Usualis-ból, ami egy istentiszteleti éneklésben való gyakorlati használatra írott könyv, és gregorián dallamok válogatása található benne.A fordítás:

Pap: A pokol kapujától

Kórus: Vondd el az ő lelkét, ó Uram!

Szerintem azok közül, akik ezt a könyvet olvasták, kevesen néznek utána annak, hogy mit jelent ez az idézet. Pedig szerintem nagyon érdekes. Mikor azt olvastam, hogy a Pokol kapuja, nem gondoltam semmire, hanem olvastam gyorsan, hogy kiderüljön. Nekem nem jutott eszembe az öngyilkosság gondolata sem. De ez az idézet is azt akarja mutatni, hogy Mihályt mennyien óvták attól, hogy öngyilkos legyen. Ezek az esetek nem mindent esetben voltak szándékosak.

            Összefoglalva, szerintem az idézetek fontosak, és jelentőségteljesek voltak, nem szabad átugrani felettük anélkül, hogy megértettük volna őket, vagy gondolkodtunk volna róluk.

            Érdekes abba belegondolni, hogy honnan érkeztünk, és hova érkeztünk. Ez nem egy olyan könyv, aminek „hőse” lentről indul, és elérkezik a csúcsra, felfejlődik, vagy megjavul. Onnan indultunk, hogy Mihály változni akart, olyan akart lenni, amilyen a többi ember, vagy hogy a könyv egyik fontos szavával éljek – konformizálódni próbált. Görcsösen próbálta elhitetni magával, hogy ha megházasodik, és polgári életet él, és rendesen dolgozik, akkor belül is megváltozik, a gondolatvilága, az életfelfogása. De ő nem egy olyan ember volt, aki el tudja fogadni az unalmas, szürke hétköznapokat. Sokszor mondták a könyvben, hogy Mihály más, mint a többi ember. Ők ezt legtöbbször pozitív értelemben használták, és Erzsi ezért felnézett rá, és csodálta. Szerintem viszont ez nem jó, én nem tudtam értékelni ezt a másságot. Mihály nekem nem volt szimpatikus. Tulajdonképpen ő nem valaki misztikus lény volt, aki egy másik Világra való, hanem csak simán lusta volt ahhoz, hogy beilleszkedjen. Többnek hitte magát, mint mások, mert ő többet gondolkodik. Szerintem túl nagyra volt magával, és nem tudott elszakadni a múltjától. Minek annyit nosztalgiázni? Nem értettem, hogy ha egyszer annyira fontosak voltak neki régi barátai, vagy szerelme, Éva, akkor miért nem kereste őket addig? Mihály nem csak Évához vonzódott olyan különleges módon, ahogy csak Mihály tudott, hanem Tamáshoz is különös szálak fűzték. Szerintem a regény helyenként önéletrajzi ihletésű. És ezt onnan gondolom, hogy elolvastam több rövid Szerb-életrajzot is, és az egyikben találtam egy részt, ahol arról volt szó, hogy egyesek szerint ő is a saját neméhez vonzódott. De ez persze nem biztos. Csak Mihálynál észrevettem ezt a furcsa vágyódást, áhítatot Tamás iránt, amit ő nem is titkolt, bár a legjobb barátjának nevezte, és semmi többnek. Sőt, soha nem történt köztük semmi olyan, Mihály mégis érezte ezt a valamit Tamás iránt, és egy másik, de hasonló érzés volt benne Éva iránt.

A gondolatmenetem úgy kezdődött, hogy mivé fejlődött a könyv alatt Mihály, és az elhatározásai. Tehát rájött, hogy ő mégse tud olyan lenni, mint a többi ember. Hagyta, hogy elfogja őt a nosztalgia, néha újra rátört az örvény-érzés, visszatértek a képzelgései. A múltjában kezdett élni, és ennek örült is. Éva emléke még benne élt, és egyre erősebb késztetés érzett arra, hogy megkeresse, hogy beszéljen vele. Tamásról, Tamás haláláról, és kettőjükről. Azt hitte, szerelmes Évába. Pedig ezt is csak bebeszélte magának. Az igazság az, hogy ő senkibe nem volt szerelmes. Vagy ha mégis, akkor Tamásba. Vagy Tamás és Éva kettősébe.  De ez a bizonytalanság, amit ő mindig érzett, ez nem hagyta, hogy mi megtudjuk, vagy hogy ő rájöjjön, hogy kit szeret, és hogy mit akar. De végül is az jó, hogy Évából „kiszeretett”.  Eljut odáig, hogy öngyilkos akar lenni. Megtudja, hogy Tamás halálánál Éva volt a segéd. Ez számára gyönyörű dolog. Ő is tamási halált akar halni. És akkor jönnek az akadályok. A keresztelő, amire Vannina hívta meg. Érdekes, ha belegondolunk, hogy a keresztapaságba Mihály már sokkal előbb beleegyezett, tehát az egész olyan, mintha magát akarta volna megmenteni az öngyilkosságtól, és Vannina is sokat segített a jóslatával, és az invitálásával. Maga a keresztelő is egy jelkép. Hiszen a keresztelő nem sokkal a születés tán van, tehát a születést, a tisztaságot jelképezi, és Mihály ennek épp az ellenkezőjére készült. A halált akarta elérni piszkos módon. Persze ott volt az is, hogy Éva nem ment el. De nem azért, mintha annyira szerette volna Mihályt, hogy meg akarta volna menteni. Nem. Hiszen Tamást akkor már sokkal jobban szerette. De Éva egy nagy rejtély. Aki hagyja, hogy a testvére, legjobb barátja, lelki társa, és szerelme öngyilkosságot kövessen el, sőt ő készíti el a mérget, az számomra megint csak egy érthetetlen személyiség. Tudta, hogy Tamásnak ez a legnagyobb vágya, és el is fogadta, megértette, és segített neki. Ez arra utal, hogy Éva rendkívül önzetlen, hiszen az nem zavarta, hogy neki mennyire fog hiányozni. Szóval Éva nem akarta, hogy Mihály is így haljon meg. 1. Ez a fajta halál csak Tamást illeti 2. Mihály nem olyan, mint Tamás, neki nem a halál a végső gyönyör 3. Éva nem érezte azt Mihály iránt, mint Tamás iránt, és nem is nézte ki Mihályból, hogy képes lenne rá. Így azzal, hogy nem ment el, meg akarta könnyíteni a dolgát, nehogy aztán csak becsületből ne merjen nemet mondani. Mivel ő nem tudott a keresztelőről.

Tehát Mihály átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy ő tényleg nem akar meghalni. De még csak Évát se szereti. Igaz, hogy nem szereti a munkáját, és Magyarország nem az ő hazája, de. Nincs de. Nem maga miatt ment vissza Magyarországra, hanem a családja miatt. Ez az egyetlen értékelhető dolog Mihályban. Az apját rendkívüli módon szerette, és nem bírta, ha a családjában gondok voltak. És tényleg nem a saját akaratából tett semmit se, hanem hagyta, hogy a Világ tegye a dolgát.

„Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, amit tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”

Ez a pár sor nagyon jól jellemzi Mihályt. Mindent másra akar fogni, ő semmiben sem hibás. Lehet, hogy nagyon szigorú vagyok vele, de én nem tudom elnézni a hibáit. Előbb is gondolhatott volna ezekre, és akkor nem lett volna semmi baj. De legalább a haláltól elment a kedve, és ez jó.

Ide illik záróképpen 2 idézet. Az első, ami egyébként a kedvenc részem a könyvből, és ami talán az igazi Mihályt mutatja be, vagy pedig azt a Mihályt, aki bizonytalan, és azt hiszi, hogy olyannak kell lennie, mint Tamás. A második meg a beletörődő, aki már nem akar meghalni. A könyv zárórésze.

„-Hogy mondja Achilleus árnya? –tűnődött. – „Inkább vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon, atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”

„Életben fog maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

A könyvben rengeteg idegen szót találtam, amiket nem értettem. Az ötödik után kezdett zavarni a dolog, ezért kiírtam egy párat, amig még volt türelmem, és ki szótáraztam magamnak. Íme az én kis magán szótáram:

Plazibilis – elhihető, elfogadható, valószínű

Primordiális – 1. ősi, kezdeti 2. elsődleges, alapvető

Deklarál -  1. kihirdet, kinyilatkoztat 2. valamilyennek nilyvánít

Moral insanity – erkölcsi beszámíthatatlanság, az erkölcsi gátlások teljes hiánya

Revideál – 1. felülvizsgáltat, ellenőriz 2.módosít, átértékel

Illuzorikus – hiú, hiábavaló, értelmetlen, megvalósíthatatlan, kétes, kétséges, látszólagos

Intranzigens – hajthatatlan, engesztelhetetlen

Nexus – összeköttetés, kapcsolat

Asszimilál  - 1. hasonlít 2. feldolgoz

Katzenjammer – másnaposság

Dezintegráció – felbomlás, szétesés, széthullás

Patologikus – beteges, kóros

Szimplifikáció – egyszerűsítés, leegyszerűsítés

Eszkomptáltat – leszámítol (váltót)

Koincidencia – időbeli egyezés, egybeesés

Oktroj – 1. kényszer, ráerőszakolás 2. fogyasztási adó 3. szabadalom, kiváltság

Deprimál – lehangol, lever, elcsüggeszt

Statutum – szervezeti szabályzat, alapszabály, szabályrendelet

Consummatum est – beteljesedett, elvégeztetett

Prelimináris – előzetes

Vivőr – 1. élvhajhász 2. életművész

Nemzeti szélcsend

Egressy Zoltán :

Százezer eperfa

2014
Európa Kiadó
380 oldal
kortárs magyar szépirodalom
(egy kis földrajzzal és romantikával fűszerezve)

Egressy Zoltán nevével először gimiben magyar fakton találkoztam. Tanultam, hogy ő írta a 4 x 100-at, a Sóska, sültkrumplit; de ez sajnos nem sokat mondott nekem, mert egyiket sem olvastam el akkor, és színházban sem láttam. Aztán megnéztük a Portugált a Katona József Színházban, és emlékszem, - nem csak hogy tetszett és végignevettük az egészet, - de azóta is idézzük belőle egyik kedvenc sorunkat: "há igyak má' egy fröcsit, ha má' itt vagyok!"

Ezek után szívesen olvastam volna valamit Egressytől, de eddig nem került rá sor. A Százezer eperfára viszont rettentően kíváncsi voltam a megjelenése előtt, mert ismerőseim révén sok információ eljutott hozzám a marketingjével kapcsolatban (könyvtrailerek), ami szerintem nagyon erős volt, és remélem, sikeres is.

A fülszöveg:

"Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. 

A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett."

Amit nagyon fontos kiemelnem: végre egy jó fülszöveg! Bár szépirodalmi alkotásnál könnyebb talán, mert nem annyira veszélyes, hogy lelövi a poénokat, hiszen ezek a művek tökéletesen megélnek csattanó nélkül is (persze a legjobb, ha van bennük az is), viszont nehezebb figyelemfelkeltő beharangozót írni hozzájuk. Engem mindenesetre meggyőzött.

És hogy végre a könyvről is beszéljek kicsit: nagyon szerettem. Mindig is közel álltak hozzám azok a regények, amik különböző emberek szemszögéből mutatják be a történéseket, és ha még össze is érnek a szálak, és ezen emberek sorsai, akkor az telitalálat. Bár egyáltalán nem volt szimpatikus Juli, a kórházi nővér karaktere, mégis nagyon izgalmas volt, hogy folyton mások testbeszédéből, viselkedéséből akar következtetni személyiségükre. Arrogánsnak tűnt Orsolya, a festőnő, de szimpatikussá tette a festészet, és a fák iránti rajongása. Mindenkiben találtam tehát valamit, amit szerethettem, pedig általánosságban úgy éreztem, hogy egyikkel sem barátkoznék össze szívesen. Kivétel persze Aszfalt Harlequin, aki a magában tartott költői-bohókás gondolataival és irodalomszeretetével első pillanatban a szívembe lopta magát, és kicsit olyan érzésem volt, hogy az írónak is ő volt a kedvenc karaktere, őt dolgozta ki a legszívesebben.

Ami nekem nem tetszett benne, az a sok-sok földrajz és meteorológia. Az utopisztikus vihar és szélcsend ötlete újszerű és megragadó volt, a földrajzi magyarázatok viszont engem szörnyen untattak, de ennek gyökere csakis bennem rejlik: már gimnáziumban is utáltam a földrajz órákat. Ezen kívül viszont imádtam a könyvet, az aktuálpolitikai utalások (valójában burkolt beszólások) pedig simogatták lelkemet.

Aki még mindig nem tudja eldönteni, érdemes-e elolvasni ezt a könyvet, tetszeni fog-e a stílusa, az nézze meg az alábbi videót, amiben Nagy Ervin hangján hallhatunk a könyvből egy részletet, és gyönyörű szép aláfestő képeket is láthatunk, amik megidézik a Százezer eperfa hangulatát.

További két könyvtrailer is készült, ráadásul egy nekem nagyon kedves ember is közreműködött benne, szóval nézzétek meg ezt és ezt is, ha pedig még ez sem elég, akkor itt olvashattok egy részletet a könyvből, amiből azért én is idézek egy kicsit.

"... a csoportosulás a hídra tart, ők pedig a Bajcsy-Zsilinszky út felé haladnak tovább, vajon meddig hívják még így, nincs biztonságban, nem úgy, mint mondjuk a Nemzeti Galéria, az nemzeti, be van védve, valószínűleg megússza a küszöbönálló újabb átnevezési hullámot."

Lángh Júlia : Macskák és férfiak

Lángh Júlia : Macskák és férfiak

2014
Magvető Kiadó
204 oldal
kortárs szépirodalom

Csonkított fülszöveg: "Hármaskönyvet tart kezében a kedves olvasó: egy időskori szenvedélyről valló naplót, egy változatos férfiportré-sorozatot és egy macskakönyvet, amelynek cirmos főszereplője szolidárisan együtt öregszik a gazdájával. 

Milyen egy macska? Milyenek a férfiak? Ki vagyok én? Az Egy budai úrilány szerzőjének új könyvét a kíváncsiság mozgatja, a féktelen megismerési vágy, amely nélkül lehet ugyan élni, de – legalább is szerzőnk szerint – nem biztos, hogy érdemes."

Az nem volt kérdéses, hogy egy könyv, aminek ilyen címe van, a kezembe fog-e kerülni. Egyrészt macskabuz... szóval macskarajongó vagyok (két házi cirmos büszke gazdája), másrészt imádom a férfiakat (najó csak egyet, de őt nagyon). Az írónőt viszont sajnos nem ismertem. Lenyomoztam hát, és megtudtam, hogy egy a hetvenes éveiben járó hölgyről van szó, így picit megijedtem, hogy akkor én most egy "macskás néni ódivatú" gondolatait fogom olvasni. Nagyon nem ez történt.

Az elbeszélő azt mondja a könyvről, hogy önéletrajzi, és igaz-nem igaz, én elhittem neki. És irigylem a szerzőt az életéért. Élt Franciaországban, Afrikában, Németországban, Magyarországon; falta a férfiakat, ahogy csak tudta, de volt férje és lett családja is, gyerekei. A cicákról nem is beszélve. :)

És nagyon belevaló nőci volt, kipróbált mindent, nyitott az új dolgok felé. Nagyon izgalmas lehetett a szexuális forradalom korszaka, főleg Párizsban, a szerző leírása alapján legszívesebben oda és akkorra utaznék vissza, ha lehetne időben utazni.

A könyv nagyon olvasmányos, és rövid. Én tengerparton olvastam, oda tökéletesen illett. De nem ponyva, nem túl könnyű olvasmány, mégis kellemes. Én négy felé bontanám a könyvet. Egyrészt mesélt a régi kapcsolatairól, nekem talán ez a szál volt a kedvencem, főleg amikor kiderült, hogy az elbeszélő soha nem volt konzervatív. A második szál az utolsó szerelmének a leírása, kezdetekről a vége utánig. Ezt is nagyon érdekes volt olvasni, ez már nem a régi bolondos, szabad szellemű lányról szólt, hanem egy sokkal inkább sündisznóként működő idősödő hölgyről, aki - bár mindig laza és természetes volt, - idős korára kezd el taktikázni egy férfival szemben, aki nem is illik hozzá. Harmadik szálként venném azt, hogy mindig leírta az álmait. Amik persze nagyon sokat mondóak voltak, engem mégis untattak. Arra kellett rájönnöm, hogy nagyon szeretem elmesélni én is az álmaimat másoknak, de abba fogom hagyni, mert szerintem más álmát hallgatni nem izgalmas. És a negyedik szál, végre: a cicák.

A cicáival való kapcsolatát annyira érzékletesen, néha kissé szimbolikusan és kedvesen írta le, hogy nagyon sokszor elhomályosodott a látásom, és rettentően hiányozni kezdtek a cicáim, akiktől 1200 kilométernyire voltam.

Sokan viccelődtek már azzal, hogy egyszer macskás néni lesz belőlem, és mindenki értette, hogy ez egy gúnyos beszólás, mégis ezután a könyv után úgy érzem, ilyen múlttal szívesen lennék idős koromra macskás néni.

"Már nem tudtunk egymással beszélgetni, ő elrepült a szélsőségek felé egy akkoriban feltörekvő párt nagyokat mondott a magyar igazságról, és az én esendő barátnőm elhitte, hogy az az igazság tényleg az igazságot jelenti. Ezután már nem volt mit beszélnünk egymással. Azaz biztosan lehetett volna, ha csak fecsegünk, és kikerüljük a fő témát, a hovatartozásunkat. De azt nem lehet. Ha nincs közös alap, nincs miről beszélni."

Ami kifogott rajtam - Háy János: Xanadu

Háy János : Xanadu

Föld, víz, levegő

2013
Európa Kiadó
356 oldal
kortárs magyar szépirodalom

"Unom már, és unjátok ti is – mondta a tél, s egy éjszaka zsákba hányta a fegyvereit, és úgy elkotródott, mintha sosem járt volna itt."

A Xanadu bizony nehéz falat volt. Vagy két hónapig rágtam magam rajta. Amikor belekezdtem, élveztem a stílust, megnevettettek a szójátékok, és az ironikus beszólások az angyaloktól, és valahogy tíz oldal után el is vesztettem az érdeklődésemet. Onnantól kezdve egy oldal elolvasása fél órámba telt, ugyanis folyton elkalandozott a figyelmem. De lássuk a fülszöveget:

"Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence és kell Piránó, kell Marlon a régi kópé, és az elrejtett angyal lány Marion. Összekeverjük, kiöntjük és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence…"

Lehet, hogy nem nagy dolog (dehogynem, természetesen baromi nehéz lehetett megírni ezt a regényt, már csak a sok szereplő, a nyelvezet és a stílus miatt is), így viszont nekem nem is tetszett. Valószínűleg ez a regény nálam okosabbaknak íródott, tele intertextuális utalásokkal, de nekem olvasás közben már nem volt agyam ahhoz, hogy ezeket észrevegyem, és értékeljem.

Pedig Háy János személye különösen szimpatikus. Még amikor gimnazista voltam, ő volt az egyik vendége a suli író-olvasó találkozójának. Emlékszem, hogy érdeklődve hallgattam, nevettem a tinikori szerencsétlen sztorijain, és bámultam a bátorságát, hogy ilyeneket el mer mesélni, ma felolvasta egy novelláját, és rájöttem, hogy nem csak kis társaság előtt mer ilyeneket mesélni, hanem meg is írja őket. Az a novellája nagyon tetszett, és el is határoztam, hogy olvasok majd tőle valamit, de ezzel a mai napig vártam.

Most nem mondom azt, hogy csalódtam, mert lehet, hogy csak rosszul választottam, és más művei megint csak tetszenének. Csak azért, mert a Xanadu szereplői és története nem ragadott magával, még nem adom fel, fogok olvasni a jövőben is Háy Jánost.

"A teremtés előtti este az Úr összehívta kedves szolgáit. Csődültek is színe elé az angyalok, százan meg ezren, nem is tudni, hányan, mert akkor még nem volt számtan se a világon."

Aki még mer, és tud is beszélni róla

Erdős Virág : ezt is el

Magvető Kiadó

2013

72 oldal

kortárs verseskötet

Nem szeretem, amikor egy könyvet túlhájpolnak már jó előre, utoljára a Százéves ember, aki blablablánál éreztem ezt, aminél azt írták, hogy az év legviccesebb könyve, aztán én meg csalódhattam egy nagyot. Erdős Virág verseskötetéről azt írták, hogy az év egyik legjobban várt könyve. Nem tudom, ez mennyire felelt meg a valóságnak, de felcsigázta az érdeklődésemet, azt biztos. Ráadásul úgy, hogy én már korábban is szerettem a költőnő verseit.

Aztán jött egy szép júniusi nap: forróság, langyos szellő, épp utazom a - nem éppen nyugis - 9-es buszon; elővettem a vékonyka kötetet, és belekezdtem. Eleinte csak lelkiekben bólogattam, az ironikus enjambementeket megmosolyogtam, és megint felforrt ifjú forradalmár vérem, de ahogy előrébb jutottam, úgy lett egyre rosszabb kedvem. A változás iránti lelkesedés helyét átvette az elkeseredés, és a tömött buszon majdnem elhullajtottam pár könnycseppet.

De nem! Félreértés ne essék, nem akarom elvenni a kedvet a kötettől. Kiábrándító versek, igen, de mégiscsak rólunk szólnak. És az országról, a vezetőinkről, és mi magunkról. Nem lehet ezeknek hátat fordítani, néha beszélni is kell róluk, főleg akkor, ha Éjjel-nappal Budapesthez hasonló szeméttel van tele a tévé, amivel tökéletesen el tudják terelni a figyelmet arról, ami az országban megy. Régen sem volt ez nagyon másképp, most is így van: a szépírók mernek csak megszólalni, az ő szavuk azonban soha nem fog eljutni olyan széles körhöz, mint például A Gyanú árnyékában...

Visszatérve az ezt is el című verseskötethez, nem csak az aktuálpolitizálás, és az őszinteség miatt tetszett, hanem maguk a versek is megkapóak voltak. Pörgősek, skandálhatók, igazi forradalmár versek, meglepő ötletességgel és fekete humorral fűszerezve. Intertextualitás is van benne bőven, és amikor megláttam, hogy az egyik kedvenc dalocskámat, az Intim Torna Illegál Ezt is elviszem magammalt Erdős Virág írta, sajnáltam, hogy 10 pontból csak 10-et tudok adni.
Kedvenceim a már említetten kívül a "van egy ország", az "én vétkem" és a "na most akkor" voltak, legjobban azonban a "mikor" című versen hatódtam meg, ebből idézek is egy kicsit (más tördeléssel):

"ha majd nem a krisnásokhoz jár a haza ebédre

ha majd nem lesz minden oldal jelszavakkal levédve

ha majd nem lesz elegáns a másik felet kitakarni

ha majd nem lesz nehéz ennyi gyökér közül kit akarni"

Az év legjobb című könyve

Cserna-Szabó András :
Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Magvető Kiadó

2013

362 oldal

kortárs magyar szépirodalom

"Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Kicsinállak, elpusztítlak, kicsicsillag."

Cserna-Szabó Andrástól imádtam a Pusziboltot, néha hangosan nevettem a Félelem és reszketés Nagyhályogon olvasása közben, mulatságosnak találtam a Darida Benedekkel közösen írt Nagy Macskajajkönyvet, a szerző első regénye azonban csalódást okozott.

Megkurtított fülszöveg: "A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló..."

Csalódásomtól függetlenül egy ideig tudom sorolni a könyv pozitívumait, mert bizony az is akad. Örültem, hogy újra olvashatom őt, és ismét megízlelhetem a kissé beteges, szatirikus és nagyon modern stílusát, már hiányzott. Amivel minden író le tud venni a lábamról, az pedig az intertextualizálás, legalábbis olyankor, ha leesik, kit idéz, esetleg olvastam is az említett könyvet, vagy láttam a filmet, amire utal. Ez gyakran előfordult, és az elbeszélő rajongása a krimik iránt hamar megszerettette velem a karaktert. Nagyon szerettem még, hogy a western fejezetekből átjöttek a valóságba, vagy legalábbis Emlék képzeletébe a szereplők, és belefolytak a hétköznapokba (bár ezzel szerintem lehetett volna többet is kezdeni).

Mint ahogy az én címadásomból is látszik, odáig voltam a könyv címéért, és borítójáért is. Én kislánykorom óta szeretem a Star Warst, így csak ámultam, és rögtön belekezdtem. Nem sokkal, úgy 50-60 oldallal később jöttek a problémák, amikor is elkezdtem unni. Nagyon fárasztott. Nem történt semmi, ami mégis, az idétlen volt, nem láttam meg mögötte se az értelmet, a kicsavart logikát, se pedig az álmodozó romantikus lelket. Végig azt éreztem, hogy Cserna-Szabó szíve helyén regényírás alatt felépült a Halálcsillag.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, többet között a western fejezetekkel volt bajom: az elején nem voltak érdekesek a szereplői, se a történet, (bevallottan) klisék sorakoztak fel, és semmi pluszt nem adott hozzá. Innentől mindig félreraktam a könyvet egy időre, ha visszatértünk a Vadnyugatra. Ezen kívül ez a regény bizony nem lett lezárva. De nem úgy, hogy meghagyott egy izgalmas vagy nyugtalanító nyitott véget, bár a nyugtalanító jelző végül is ráillik. A tökéletes nő, aki az elején szóba kerül, lakcímmel együtt, eltűnik a süllyesztőben, Zafír és Zafíra köddé válik, Bundás Emlék pedig begolyózik. Nem érzem sem összeszedettnek, sem egységesnek, sem pedig késznek ezt a könyvet. Jobban szerettem a novelláid, András.

Gondolataim alátámasztásául íme egy idézet a könyvből:

"Heller bevágta maga mögött az ajtót, még kapkodta a levegőt a lépcsőzéstől. Jött felém zihálva, kezében a karddal.

- Arra gondoltam, talán írhatnánk közösen egy regényt - hebegtem, nem jutott más az eszembe.

- De hát te nem is szoktál regényt írni, te egy elcseszett novellista vagy, Emlék.

Letette az utazótáskát. Már csak a kard volt nála.

- Nem kéne lebecsülni a rövidforma értékeit - mondtam."