R.I.P. Daniel Keyes

Daniel Keyes : Jóslatok az őrültek házából

2014
Alexandra Kiadó
Fordító: Varga-Sabján Dóra
368 oldal
pszichológiai krimi

Talán túlzok, de szerintem nincs olyan könyvszerető ember, aki a Virágot Algernonnak elolvasása után ne szeretne bele Daniel Keyes stílusába, és ne gondolná azt, hogy ez az író zseni.

Én is rajongtam Keyes-ért 13 éves korom óta, valahogy mégsem jutottam el odáig, hogy elolvassam a többi könyvét, pedig egy-kettő már régóta vár rá a polcomon.

2014. június 15-én hunyt el Daniel Keyes. És az Alexandra Kiadó pont most adta ki legfrissebb, és ha jól tudom, utolsó regényét, úgyhogy én ezzel a blogbejegyzéssel szeretném leróni tiszteletemet az író előtt.

Fülszöveg:

Raven Slade gyakran megfordul apja elmegyógyintézetében – a borderline személyiségzavarral küzdő lány épp lábadozik legutóbbi öngyilkossági kísérlete után, és keresi a visszautat a valóságba. 

Raven folyamatosan küzd érzelmeinek törékenységével és a világ mozaikokra hulló követhetetlenségével, a véletlennek köszönhetően azonban egy olyan titok terhét is cipelnie kell, amely rossz fülekbe jutva katasztrofálisabb következményekkel járna, mint az ikertornyok elleni támadás. 

A görög N17 terrorcsoport, az Iráni Népi Mudzsahedek és az FBI versenyt fut egymással, hogy megkaparintsák a lány tudatalattijában rekedt terrorakciótervet. 
Amíg mindenki a rejtélybe kódolt üzenet megfejtésén dolgozik, Raven az iszlám hit és a görög mítoszok világába téved, és saját fojtogató emlékei sötétjében tapogatózik. Vajon sikerül-e megtalálni a kulcsot, amely felszínre hozhatná az eltemetett információt, mielőtt túl késő lenne?

A Virágot Algernonnak szerzője csaknem harminc évvel első regényének megírása után ebben az izgalmas pszichológiai thrillerben is az elme titkait kutatja.

Nekem már a cím is izgalmasnak tűnt, de miután elolvastam a bevezetőt az N17-ről és a MEK-ről (Iráni Népi Mudzsahedek), és kiderült, hogy egy olyan fikciós krimit fogok olvasni, ami létező terrorszervezetekről szól, nem akartam lerakni többet a könyvet. Ráadásul a fejezetek nagyon rövidek, és az teszi még inkább olvasmányossá, hogy úgy ugrálunk térben és a szereplők között, hogy mindig képben tudunk maradni, nem zavarodunk össze amiatt, hogy elfelejtjük, ki kicsoda.

Nagyon szép és igényes a kiadás is, és a fordítás is nagyon jól sikerült. Én sokat rágtam a körmöm, amíg olvastam, mert iszonyat izgalmas könyv. Bár a főszereplő, Raven, néha idegesítően viselkedik, de az összes bolondságát el lehet nézni valakinek, akinek a személyiségzavara mögött rossz emlékek húzódnak meg a múltjából. A beszélő név használata nagyon ötletes volt: a könyvben megjelenő hollók, mint a halál hírnökei... tetszett ez az elgondolás, és ahogy megjelent a könyv különböző szakaszaiban.

Tökéletes a regény szerkezete, és a ritmus, ahogyan adagolja az információkat az elbeszélő. Kis késleltetéssel, de még pont időben tudunk meg minden kiegészítő sztorit, ami által a főbb karaktereket más színben láthatjuk.

Engem eddig annyira nem érdekeltek a terror mozgalmak, strucc hozzáállással úgy gondoltam, jobb nem tudni róluk, de a Jóslatok az őrültek házából elolvasása után hosszas keresgélésbe kezdtem, utána olvastam, hogy vajon mi lehet igaz a könyvből és mi nem, és persze a könyv fikció; mégis: ezek a csoportok tényleg működnek, és ha kicsit is olyanok, mint a  könyvben, akkor én félek. 

Nők, akik elválnak férjüktől és eldobják maguktól gyereküket, csak hogy tagjai lehessenek egy terrorista csoportnak, ahol az az elfogadott, hogy a hitehagyottakat megerőszakolják a férfiak és megkövezik majd élve eltemetik? Hogy ilyen létezik a 21. században? Felkavaró. 

Viszont arról fogalmam nincs, mit gondoljak most Amerikáról, de hogy a külpolitikájukról jót nem tudok gondolni, az is biztos.

Visszatérve a könyvre: nem tudok benne semmit sem kritizálni, egy rossz szavam nincs rá. Imádtam. És nagyon örülök, hogy végre olvastam idén egy olyan könyvet, ami katarzis élményt okozott. Ilyen könyveket még! És akkor most előrébb hozom a listámon az Ötödik Sallyt.

Kiknek ajánlom?

• Akiket érdekel a pszichológia, és a súlyos pszichiátriai esetek
• Nemzetközi tanulmányok hallgatóknak, és mindenkinek, aki érdeklődik a világ aktuálpolitikája iránt 
• Akit érdekel a görög mitológia és a rejtélyek
• és MINDENKINEK!

A nyár legizgalmasabb olvasmánya: friss Jodi Picoult

Jodi Picoult : Sorsfordítók

2014

Athenaeum Kiadó

Fordító: Szieberth Ádám

560 oldal

kortárs családi krimi

Ahogy azt már tőlem megszokhattátok, minden frissen megjelent Jodi Picoult könyvet elolvasok. Nekem ő a kikapcsolódás, az ő szavait iszom áhítattal még akkor is, ha végül véresen kritizálom a dramaturgiáját, vagy a könyv szerkezetét. Mindegy, mit szidok, mindig falom a könyveit, és soha nem lehet hozzám szólni, amikor olvasom. Ez most is pont így történt.

A könyvből nem maradnak ki a szülő-gyerek kapcsolatok és problémák, a halál és a bírósági tárgyalás. De most tegye fel a kezét, akit ez meglepett. A fülszövegnek csak egy nagyon rövid részét másolom be, mert sajnos szokásukhoz képest túl sokat árulnak el benne azok, akik írják (ha tudnám, ki írja pontosan, írnék neki egy levelet, hogy ne lője le a poént, mert az nekünk, rajongóknak szívfájdalmunk). 

"Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk."

Nem bírom ki, hogy ne kritizáljam az első sort, annyira nyálas. De közben meg érthető, hogy ilyen jól hangzó sorokat találnak ki, mert ezekkel lehet eladni egy könyvet, meg a sokat mondó Stephen King ajánlással: "Picoult elbűvölően sikeres szerző, és remek író." Nekem ez a mondat azt sugallja, hogy még soha semmit nem olvasott tőle. Igazából ezzel csak annyit akarok mondani, hogy Picoult sokkal jobban ír, és így ennél jobb marketinget érdemel szerintem. Annyiban viszont megvédeném magamtól a kiadványt, hogy ha már maga az eredeti angol cím lelövi kicsit a "poént", akkor a fülszöveg miért ne tegye? Talán ezért volt jó ötlet nem tükörfordításos címet adni neki, de nekem a Sorsfordítók sem jön be annyira. Tudom, kicsit hisztis vagyok, de azért a pontozásnál majd megláthatjátok, hogy ezek csak szőrszálhasogatások.

Visszatérve a regényre, a téma megint olyan, amiről nehéz beszélni, és soha nem elég: öngyilkos hajlamú fiatalok, és a szülők, akik nem veszik észre a jeleket. A könyvben megjelenő 6 legfontosabb karakterből (2 fiatal, és a szüleik) mondjuk a felét részletesen kidolgozta Picoult, ők jól is működtek, de a többiek sajnos sablonosak voltak, így nem lehetett igazán szeretni, de utálni se őket. Ebben a témában pedig sokkal több van, mint amennyit sikerült Picoultnak kihozni belőle. De ezt tudjuk be annak, hogy ez egy eléggé régi írása. 

És akkor most kicsit SPOILERkedem!!!

Miért "hagyta" az írónő, hogy Melanie elégesse azt a naplót? És ha már elégette, akkor hogyhogy nem vallotta be, hogy olvasta és hogy mi volt benne? Mármint a bíróságon. Ettől ő kicsit sem lett jobb anya, csak rosszabb ember. Szörnyen haragudtam azért, hogy nem volt csavar a könyv végén, semmilyen meglepetés, de ami még rosszabb volt, hogy mi, olvasók mindent megtudtunk, de a főhősünk nem lett felvilágosítva semmiről. Ja, és mégis milyen esküdtszék mentené fel ezek után Christ? Szerintem egyik se.

SPOILER VÉGE!

Az már meg se lep, hogy film is készült belőle. Viszont azt furcsállom, hogy ezek a tévéfilmek, amik Picoult könyveiből készülnek, nem lesznek felkapottak, vagy sikeresek, míg a könyvei bestsellerek az egész világon. Na, majd hátha a következő.

Nektek ajánlom:

• Jodi Picoult fanoknak
• tinédzser korú gyerek(ek) szüleinek
• pszichológia/kriminológia témában érdeklődőknek
• bárkinek, aki gondolkodás nélkül hisz Stephen Kingnek :P

"Emily és Chris állt előtte anyaszült meztelenül. – Tudni akarjuk, hogy miért van Emilynek vagonja – jelentette be Chris. A hátuk mögött felbukkant az eldobott fürdőruhákat hozó Melanie is. – Vagonja? Chris a fütyijére mutatott. – Igen. Nekem penészem van, neki meg vagonja."

Barry Michels - Phil Stutz : Énerő (Tools)

Hogyan változtathatjuk meg életünket belső erőnkkel?

Gabo Könyvkiadó

2012

268 oldal

fordító: Bozai Ágota

életmód - pszichológia

Barry Michels pszichológus éppen kezdte elveszteni hitét hivatásában, ugyanis nem tudott segíteni betegeinek, tehetetlennek érezte magát; ekkor találkozott Phil Stutz-cal, aki előadásával rögtön megnyerte magának. Nem elég, hogy igazán interaktívvá tette a kezeléseket, hiszen a pácienseknek rendesen meg kell dolgozniuk - nem csak a rendelőben, hanem otthon, munkahelyükön, az utcán, vagy bárhol, ahol éppen problémával kerülnek szembe. Ezen kívül azzal a lehetőséggel kecsegtette a hallgatókat Stutz, hogy amint meghallgatják a problémát, rögtön tudnak arra vonatkozó megoldást ajánlani.

Az öt eszközzel ugyanis - amiket a könyvben megfelelő részletességgel fejtenek ki a szerzők, - a legtöbb problémánkon segíthetnek. A vágy átfordítása eszközzel kikerülhetünk komfortzónánkból, és olyan dolgokkal is megpróbálkozhatunk, amiktől addig féltünk. Az aktív szeretet használatával megtanulhatjuk leküzdeni haragunkat, nem fogunk annyit idegeskedni, és a nehézségekből is hasznot húzhatunk. A belső tekintély megvéd minket saját árnyékunktól, önbizalmat ad, segítségével sokkal magabiztosabban és boldogabban tudunk viselkedni, és a kisugárzásunk is erősödik. A hálaáramlat alkalmazásával megszabadulhatunk folytonos szorongásainktól, aggodalmainktól, tehát az összes negatív gondolatunktól. A kockázat és veszély eszköze megtanít minket az előző négyet folyamatosan használni, és megóv minket attól, hogy túlértékeljük magunkat, és felhagyjunk az eszközök gyakorlásával. 

Idáig voltam objektív, és kívülálló, aki összefoglalja, mi van a könyvben. Most pedig jöjjön az elfogult és szigorú véleményezés. Először is úgy gondolom, hogy akik általában hisznek az életmód javító vagy spirituális könyvekben, azok szívesen befogadják majd az Énerőt, és megfogadják a tanácsokat, használni fogják az eszközöket. Ez a könyv szerintem nekik íródott. Azok ugyanis, akik szkeptikusok, racionalisták, vagy szűk látókörűek, úgysem fogják elolvasni ezt a könyvet, és ha valahogy mégis, nem hinném, hogy alkalmaznák az eszközöket, amivel életre kelthetjük belső erőinket. Természetesen ez nem meglepő, és ezzel a szerzők is tisztában vannak, én talán csak azért írom ezt le, mert hiányolok valami olyat ebből a könyvből, ami engem meg tudna győzni, hogy befektessem azt a kevéske kis energiát, és el kezdjem alkalmazni az eszközöket. És ez a hiány nem más, mint a tudomány. Olvastam José Silva Agykontroll című könyvét, amiben fizikai, biológiai tényekkel volt alátámasztva a premissza, az egész módszer alapja. Az Énerőnél hiányzik az alap.

A borító nekem tetszik (a jobb oldali kép részlete látható rajta, ami egy jó kis pszichológiai teszt), figyelemfelkeltő, de egyszerű. A könyvben sajnos sok nyomdahiba (gépelési, és elválasztási hibák) voltak, ez engem eléggé zavart. A szerzők stílusa megnyerő és szimpatikus volt, szívesen olvastam őket, ez természetesen a fordító érdeme is. Viszont elkövettek egy - hangsúlyozom: szerintem! - nagy hibát, méghozzá azt, hogy nem sikerült nekik egy laikus helyébe képzelniük magukat, ugyanis ilyenek szerepelnek a könyvben: "Koncentrálás: érezze, hogy szíve kiterjed, és magába foglalja a környező végtelen szeretet világát. Amikor szíve visszazsugorodik normál méretére, mindezt a szeretetet koncentrálja a mellkasában." Na, akinek sikerül ezt így elsőre éreznie, az ossza meg velem a részleteket, nekem sajnos nem ennyire élénk a fantáziám.

Végül egy idézet azoknak, akiket bármennyire is megfogott a téma, és annak a lehetősége, hogy boldogabbá tegyük életünket. Lehetünk szkeptikusok, mint ahogy én is az vagyok, de lehet, hogy egyszerűen csak el kell fogadnunk az alábbi felvetést:

"   - Egy régi viccel jobban meg tudom magyarázni. Egy pasi elmegy a pszichiáterhez. Azt mondja: "Doki, az öcsém meg van bolondulva. Tyúknak képzeli magát. Mit tegyek?" Mire a dilidoki: "Az öccse intézeti kezelésre szorul." Mire a férfi: "Azt nem lehet. Szükségünk van tojásra."
    Miután sikerült abbahagynom a nevetést, rájöttem, hogy Steve ezt jobban megfogalmazta, mint nekem valaha sikerülhetett volna. Ezzel gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a spirituális rendszer "tojásokat" teremt a pácienseknek, és nem számít, hogyan kaptak segítséget.    "

Ui.: Ezt a könyvet nem értékelem tízes skálán, mert nem regény, mások lennének a szempontok, viszont mivel én is a szkeptikusok táborát gazdagítom, csak azért is ki fogom próbálni az eszközöket, és várom másoktól is, akik ezt megtették, hogy írják ide tapasztalataikat.