A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novelláskötet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novelláskötet. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 12., péntek

2015-ös kedvencem - Háy János: Hozott lélek

Háy János : Hozott lélek

2015
384 oldal
kortárs magyar szépirodalom
novelláskötet



Amikor megláttam, hogy megjelenik ez a könyv, rögtön gyökeret vetett bennem a gondolat, miszerint nekem ez KELL. Tetszett a borító is, és a leírása. Aztán rájöttem, hogy a legutóbbi találkozásom Háy Jánossal elég rosszul sült el, ugyanis a Xanadu című könyvét iszonyat nehezen olvastam el, és egy pillanatra sem tudtam megszeretni. Írtam is róla egy kiábrándult kritikát.


Szerencsére a Hozott lélekkel nem voltak ilyen jellegű problémáim, sőt őszintén fogalmazva semmilyen problémám nem volt vele, mert első pillanatban beleszerettem, és magamban bólogatva, nevetgélve, vagy sírdogálva minden novella után megerősödött bennem ez az érzés.

Ebben a kötetben 48 novella fért el, mindegyik rövidke, átlagosan 4-5 oldalasak, tehát a buszon is ugyanolyan jól lehet olvasni (ha az ember nem fél a nyilvános könnyezéstől - én már lassan hozzászokom), mint fogmosás után este az ágyikóba kucorodva. Bár a novellák legnagyobb százalékának a párkapcsolatok és azoknak mindennemű nehézsége a témája, nem egysíkúak a történetek. Akad itt hátborzongató krimi (Háború után), történelmi (Titok), vadiúj mese (pl. A karbunkulus torony, A tengerszem, A fából faragott királyfi, A magányos hegy), és egy-két szórakoztatóan elfuserált sztori is (Alkalom szüli). Az én személyes kedvencem a Svábhegy volt.

"És ki az a más, kérdeztem. Mindegy, mondta, nem ismerem, és elment nyolc év az életemből, ő meg a legjobb barátnőmmel."

Akadnak olyan novellák a kötetben, amik szinte már elcsépelt témákat dolgoznak fel, lerágott csontok (a férfi el akarja hagyni párját egy új lányért, akit igazán szeret, de kiderült, hogy az előző teherbe esett tőle... és hasonlók), amik már-már unalmasak lennének egy sorozatban, filmben nézve, de Háy János stílusa, az a tökéletes precizitás, amivel belebújik karakterei bőrébe, és megszólaltatja őket, izgalmassá, életszerűvé teszi történetüket. Legtöbbször túl életszerűvé, túl szomorúvá. A valóság, ami ennek a könyvnek a lapjain újra és újra megjelenik, bizony legtöbbször elég kiábrándító, dühítő vagy csak elkeserítő, de megrendítő és tanulságos is.

Azt már elhatároztam, hogy amikor a párom betölti a negyvenet (akkor jön a kapuzárási pánik nagyjából, nem?), akkor odaadom neki ezt a könyvet, hogy legalább A tiszta lap című novellát olvassa el belőle. Abban reménykedem, hogy ezzel megnyugtatom, és nyugton marad a fenekén utána, és nem lapoz át egy olyan novellára, amiben éppen jól sült el a válás, és a huszonéves lánykával sokkal boldogabb életet folytatott a főszereplő. :)

Ezt a könyvet nem ajánlom:
  • depresszióban szenvedőknek
  • épp válófélben, szakításban lévő olvasóknak
  • azoknak, akik valami nagyon vidámat akarnak olvasni
Egyébként mindenki másnak nyugodt szívvel, és nagyon sok szeretettel ajánlom, gyönyörűen kegyetlen ez a könyv!


"Megint úgy éreztem, hogy ha egy időtől szétroncsolt nő képes engem leradírozni, akkor valami nem lehet velem rendben, hogy szörnyen nézhetek ki, csúnya vagyok,aki senkinek nem kell, még egy ötvenéves férfinak sem. És sírtam akkor, meg sírok még mindig minden este, hogy jöjjön vissza, vagy legalább menjen el az a baba, amit utolsó találkozásunkkor a szívem alatt hagyott."


2012. október 30., kedd

Vida Gábor : A kétely meg a hiába

2012
148 oldal
kortárs novelláskötet



A novelláskötetekben az a jó, hogy nem kell feltétlenül az elején kezdeni, sorban haladni, hanem össze-vissza ugrálhatunk köztük. Ilyenkor ráadásul olyan érzésünk támadhat, hogy valamit hozzáteszünk a könyv értékéhez az általunk kreált új sorrenddel. Vagy történhet az (és velem pont így volt), hogy rosszul választjuk  ki a kezdő novellát, és még ügyetlenebbül folytatjuk. Két novella után ugyanis nem akartam tovább olvasni Vida Gábort. Később kiderült, hogy pont azokat választottam ki, amik szerintem a leggyengébbek.

Mégse adtam fel, és így megismerkedhettem a sakkozás rejtelmeivel, hogy milyen lehet fiatal srácként focizni, mit érez egy kapus egy gól után, hogy végződne a Bánk bán a mai életben, hogy kell megnyerni egy pingpong meccset. Volt itt viszonzatlan szerelem, nem létező falu, csalódás, hibák, amikből tanulni lehetne, és abszurditás is. A tizenegy novella tehát sokszínű, változatos, és mind stílusában, mind történeteiben különleges. Ilyen például a címadó Kétely meg a hiába című történet a maga véget-nem-érő mondataival, ami tökéletes hangulatba hozott drámai és szörnyű befejezéséhez.
Meglepett viszont, hogy egymás után három sporttal kapcsolatos novellát olvashattam, én máshogy építettem volna fel a kötetet, de ettől függetlenül odáig voltam értük, és imádtam, ahogy a tinédzser kor szépségeit és gyötrelmeit megidéző történetekbe bele-beleszőtte a nyolcvanas évek Erdélyének  korképét is. Kedvencem a Jelenetek egy erdélyi filmből című novella volt, egyrészt azért, mert Vida Gábor nagyon profin hozta a női narrátort, másrészt a filmes megközelítés, a forgatókönyvszerű narráció miatt. 
Amennyire nem tetszett tehát az Isten és a farkasok és a Mint akinek hedwig című két elbeszélés, annyira meggyőzött a többi kilenc.

Akik félnek a kortárs magyar irodalomtól, mert nem értik, vagy idegesíti őket, vagy túl elvontnak tartják, azoknak is bátran merem ajánlani Vida Gábor legújabb novelláskötetét, mert ezek az írások nem fárasztóak, szerintem érthetőek és nagyon emberiek.

"Beszélgettünk egyszer a magányról… Mondtam akkor mindenféle hülyeséget, aztán eszembe jutott, hogy mit akartam, de nem került szó többé róla. Megpróbálom leírni, mert nem akarom elfelejteni, hogy a magány önzés meg hiúság: amikor azok sem értik, amit mondasz, akik szeretnek és akiket viszont, amikor nem érdekli őket, amit mondasz, csak hogy igazat adsz-e nekik; amikor az sem érdekli őket, amit akarnak vagy mondani szeretnének, hanem csak az érveid rombolása; amikor téged sem érdekel, mit mondanak, amikor a saját véleményedet is unod, amikor legszívesebben hallgatnál, de nem tudsz, hiába is tudnál, rajtad már nem segít."