Baricco és az írói válság

Alessandro Baricco : Mr. Gwyn

Helikon Kiadó

2012

Fordító: Gács Éva

230 oldal

kortárs olasz szépirodalom

"Jasper Gwyn arra gondolt, hogy ez pontosan így van; az embereknek nincs bizodalma egy táska mélyén talált cukorka iránt."

Már a Novecento-ról írt kritikámból is kiderülhetett, hogy rajongok Bariccoért, a Selyem és a Vértelenül című könyveit is nagyon szerettem, de nem feltétel nélkül. Mindig találok apróságokat, amiket kritizálhatok műveiben, és ezt nem tartom problémának. Szeretem műveiben azt a cirkalmas egyszerűséget, ami általában hajszálvékony kötélen táncol a művészies-de-üres fecsegés és a klisés életbölcsességek (á la Coelho) osztogatása között, ám valahogy mindig sikerül megtalálnia az arany középutat. 

Soha nem lesz idegesítő, elcsépelt vagy unalmas, viszont mindig elvarázsol vagy megmozgat valahogy belül. A korábbi regényeire legalábbis ez volt jellemző. A Mr. Gwyn azonban valami újat hozott. Nehéz volt eldöntenem, örülök-e ennek, vagy visszavárom a régi Bariccot.

Mr. Gwyn, a középkorú, neves író egy nap úgy dönt, abbahagyja az írást, hátat fordít a múltjának, és valami teljesen másba kezd. Napokig, hetekig élvezi az újdonsült szabadságot, közben azonban hiányzik neki az írás. Így arra jut, hogy portrékat fog írni. Ha a festők meg tudnak festeni olyan embereket ábrázoló festményeket, amit az alany megpillantva  úgy érzi, hazaért, miért ne tudna hasonlót írni? Így hát kibérel egy tökéletes helyszínt, megszerzi a megfelelő zenét, világítást és bútorzatot, majd nekilát. 

Nem. Egyszerűen nem hangzik érdekesen ez az összefoglaló, és még így is azt érzem, hogy túl sokat árultam el az én egyszerű stílusomban; ezeket az információkat is inkább az elbeszélőnek kéne megosztania. Azt, hogy milyen az a műterem pontosan, mi a története a Medici lámpáknak, és miért meztelenek az alanyok azalatt a közel negyven nap alatt, amíg modellt kell állniuk, ülniük, feküdniük, esetleg járkálniuk. A rövid ismertető alapján tehát nem tűnik izgalmasnak, és valójában ez a félmondat még igaz is. Ez nem egy izgalmas történet, és mégis lenyűgöző. Mr. Gwyn kitalált egy új foglalkozást, vagyis inkább művészeti ágat, ami nem létezik a valóságban, csakis Baricco könyvében, pedig annak befejezése után (én úgy képzelem) a legtöbb olvasó szívesen venné kezébe a róla szóló portrét, és olvasná újra és újra halála napjáig. 

Az ötlet tehát jó, a magyar borító ötletes, a karakterek kedvesek (Tom Shepperd, az ex-író ügynöke a legszerethetőbb, az esernyős néni pedig kihagyhatatlan volt a történetből), a műterem berendezésének menete varázslatos, a könyv háromnegyedéig én mégis gyakran untam el magam. És ez még egyetlen Baricco-könyvnél se fordult elő velem. Ez nagyon megzavart, és elszomorított, a könyv végéig nem tudtam eldönteni, szeretem-e ezt a kötetet, vagy csak elfogult vagyok az íróval szemben, és szeretni akarom. Máig nem vagyok biztos a döntésemben, de azt hiszem, a végére nagyon megszerettem.  Bár továbbra is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, először is az 52 pontból álló lista miatt, amiben Jasper közli a nagyérdeművel, hogy mit nem szándékozik tenni többet életében (többek között regényt írni), másodszor pedig az elkészült portrék okán. Szívesen olvastam volna a felsoroltakat teljes pompájukban.

Manapság (á, dehogy, már jó pár évtizede) kedvelt téma a művészeknél a kiégés, az ihlet elvesztése, az alkotói válság, és természetesen a Mr. Gwyn olvasása alatt gyakran felmerült bennem a kérdés, önéletrajzi ihletésű ez a könyv? És vajon benne van, szépen elrejtve az író saját portréja? És az olvasottak után, ha egy vadidegen, ismeretlen írónő könyve kerül a kezembe, amiért odáig leszek, gyanakodnom kell majd: lehet, hogy az egyik kedvenc íróm szerezte, csak álnéven? És vajon rólunk milyen portrét festene Mr. Gwyn?

"A könyvek írásáról való lemondása olyan vákuumot hozott létre benne, amit nem tud másképp kitölteni, mint hogy olyan tökéletlen és átmeneti szertartásokat talál ki, amilyen például mondatok fejben történő összerakása, vagy cipőfűzőjének abnormis lassúsággal való bekötése."

Hírek Európából

Mostanában már nem szerzőkre szoktam rákeresni, ha kíváncsi vagyok, milyen könyvek jelennek meg hamarosan, hanem kiadókra, mert egyre inkább úgy látom, hogy megbízhatok egy-kettőben. Ilyen a Magvető, az Athenaeum és az Európa kiadók. Most utóbbitól hozok híreket.

Gabriela Adameşteanu Futó viszony című regénye a kortárs román irodalom újabb kiemelkedő alkotása. A regény a kommunista Romániában játszódik, egy szerelmi történetet mesél el, amelyben a lehallgatással, besúgással teli kornak köszönhetően minél közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők, annál jobban elbizonytalanodnak nemcsak saját személyüket illetően, hanem a másik kitárulkozásával kapcsolatban is.



Háy János Mélygarázs című könyve a tervek szerint 2013 áprilisában, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg. A regény három ember – egy férfi és két nő – különálló és közös sorsa. „A Mélygarázs egyben korkritika: számvetés azzal, ahogy élünk, szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel” – fogalmazott készülő könyvéről a szerző.

Viktor Pelevin S. N. U. F. F. című sci-fije egy posztapokaliptikus világba kalauzolja el az olvasót. A történet középpontjában egy ember, egy guminő és egy ork között szövődő szerelmi háromszög áll. Pelevin ezúttal is egészen áradó fantáziával teremt meg egy világot, amely lehetővé teszi, hogy abszurd filozófiai gondolatait újabb megvilágításban tárja elénk, s azt is, hogy egy nagyszerű sztorin keresztül tűnődjön el azon: Mi a szerelem? Mi az élet? Mi az ember?



Az eddigieken kívül folytatódik még David Baldacci sorozata, így az Órajáték, a Tizedmásodperc, az Agytröszt és Az elnök családja után idén olvashatják a rajongók A hatodik című könyvét is. Jože Hradil családregénye, a Képek arcok nélkül és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regénykolosszusa is ebben a félévben kerül majd a boltokba. Konrád György idén ünnepli 80. születésnapját, ennek alkalmából jelenik meg a Vendégkönyv. Tűnődések a szabadságról című kötet, amely új és régi, átszerkesztett, újragondolt esszéket tartalmaz. Az Európa Könyvkiadó folytatja Vámos Miklós életműsorozatát is. Ezúttal két korábbi regény, a Ha én Bródy volnék és a Teniszezz velem! jelenik meg egy közös kötetben, Húrok címen, új, a sorozatba illeszkedő borítóval. A könyvet a kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tervezi bemutatni.

Limonádé és faodúbarna

Máté Angi : Az emlékfoltozók
Magvető Kiadó
2012
72 oldal
rajzok: Rófusz Kinga
mesekönyv

Amikor kezembe fogtam Az emlékfoltozókat, nagyon meglepődtem: "Dehát ez óriási! És milyen gyönyörű!" Rögtön bele is kezdtem, és az első mese hangulata magával is ragadott. Direkt nem lapozgattam végig a rajzok kedvéért előre, bár azonnal beleszerettem Rófusz Kinga stílusába. Aztán jött a második és a harmadik mese, és elszomorodtam: nem tetszettek. Nem kötöttek le, nem mosolyogtam rajtuk, és még csak meg se hatódtam. Így jutottam el a könyv feléig, és bár a képeket imádtam nézni, a mesék miatt félreraktam a könyvet egy időre. 

Olvastam kritikákat, véleményeket, és mindenki csak szépeket mondott a könyvről. Arra gondoltam, hogy ez biztosan elfogultság kérdése, mert ismerik Angit, akiről mindig is azt hallottam, hogy elbűvölő személyiség, és ezt el is hittem, bár én még nem beszélgettem vele. Ami ennél is fontosabb azonban, hogy még semmit nem olvastam tőle, így nekem aztán tényleg nem voltak előítéleteim. Végül arra jutottam, hogy egyszer élünk, folytassuk a meséket! És milyen jól döntöttem; sorban jöttek a kedvesebbnél kedvesebb történetek, és a vékonyka (de nehéz) könyvecske második fele nagyon megszerettette magát velem. Most már nem ijesztőnek (creepy-nek, ahol egy ismerősöm mondta rájuk rögtön) láttam faodúbarnát és limonádéhajút, hanem ártatlan, kedves lényeknek, akik nem mondhatók kislányoknak, mert leginkább nem e világiak, és éppen ez teszi őket érdekessé. A tündérrigólányok ugyanis mások elveszett emlékei után kutatnak, és azokat foltozzák meg, szabad idejükben pedig furcsaságokat művelnek (Holdat csiklandoznak, patakot "mentenek") vagy éppen ugyanúgy viselkednek, mint két lánytestvér (kutyával barátoznak, összevesznek a kiscicán, egymáshoz bújnak a hidegben).

Bár sokadszorra említem, mennyire tetszenek a rajzok, és a mesék nagy részét is sikerült megszeretnem, nem vagyok benne biztos, hogy egytől egyig felolvasnám ezeket a meséket a leendő gyerekeimnek. Van köztük pár, amit értene, és biztos kedvet kapna ő is ahhoz, hogy madárfészket tartson a hajában vagy pillangókkal rajzoltassa meg a szoknyája mintáit, de a mélyebb mesék - félek, csak elszomorítanák. Azok megmaradnak nekünk, felnőtteknek, amivel nem is lenne gond, ha ez nem egy mesekönyv lenne.

Amik annyira nem tetszettek: az "Amikor bámulták a vágtázó csodákat" (bár a címe rettentő aranyos, és mégse volt benne nekem semmi pláne), az "Amikor a szekrényben szájharmonikáztak" és az "Amikor angyallá váltan".

Kedvenceim az "Amikor a faodúbarna titkot őrzött", az "Amikor énekeltek a mályvák" (ez a legjobb példa arra, hogy a kis gyerekek még nem tudják levonni a tanulságot, csak a felnőttek), és a következő mese:

"Amikor a diók újra ugrottak

(részlet)

       Olyan ősz lett, hogy már a fürdőszoba ablakából is látni lehetett a megnőtt diókat, amint zölddé dagadtan ott töfögnek sokan a fa ágán, akár megszámlálhatatlan zöld fagyigombócok. 
       A faodúbarna tündérrigólány felmászott a levéllel, zöld héjú dióval telt ágakra: egyik ágon ült, másikon horkolt, harmadikon seregélyekkel bujkált. 
       Aztán olyat is játszott, a legalacsonyabb ágon guggolva, hogy:
     - Dió vagyok - és ugrott, labdarózsán bodorított haja szállt, repült, mint a seregélyek."

Borozgatások Máraival

Márai Sándor : Boros könyv

Helikon Kiadó

2012

164 oldal

illusztrációk: Kő Boldizsár

életbölcsességek

"Két napon át semmi bor. Nagyszerűen érzem magam. Kitűnő dolog nem inni bort. Csak egy jobb van, bort inni."

Kissé félve vallom be, hogy eddig Márai-szűz voltam. A neves író kedvelői biztos úgy gondolják, hogy nem egy olyan könyvvel kéne kezdenem, ami a bölcsességeit, többi könyvének idézeteit foglalja magában, de azt hiszem, a végeredmény a fontos: akarok még Márait!

Ez a férfi olyan hangulatot, közeget tudott teremteni, ami él. Amibe belefeledkezem, beletemetkezem, és szívesen merengek el benne. Van ebben a könyvben számos idézet a Szindbád hazamegy, a Bébi vagy az első szerelem, a Föld, föld!... című művein kívül a Naplóiból, és szinte mindenből, amit írt. Nem meglepő, a bor mint téma, szereplő, díszítő elem, valahogy mindig előkerül, ha tollat fog.

Ezt a könyvecskét egyébként már régóta olvasgatom, nem mindig sorrendben, van, amikor kezembe veszem, és egy-egy rövid idézetet elolvasok belőle, és előfordult az is, az a tökéletes eset, amikor egy pohár finom borral (félédes sárgamuskotály) ültem le, és vettem kezembe a Boros könyvet, hogy a hosszabb-rövidebb anekdotákat igazán át tudjam érezni. Nem volt nehéz. Zavarba ejtő volt azonban, hogy decemberben írtam a Nagy Macskajajkönyvről, az 1001 koktélról, és a tilalom ideje alatti szeszfőzők könyvéről, a Fékezhetetlenről. Ezt a kis bejegyzést még megejtem, aztán visszatérek egy időre a józan regényekhez, hogy ne kelljen megváltoztatnom a blog műfaját...

A Boros könyvnek nem csak az írott tartalma ragadott magával, de a rajzok is tökéletesen illeszkedtek bele, Kő Boldizsár illusztrációi belül is, kívül is szemgyönyörködtetőek. (Csak ne lenne annyi fehér azon a csodás borítón... féltem kivinni az utcára)

Küllemét és tartalmát tekintve a Boros könyv tökéletes ajándék egy borkedvelő barátunk számára, és nagy eséllyel nem az lesz a sorsa, mint a többi ajándékkönyvnek, hogy egy poros polcon végzi. Ha kíváncsiságból kinyitja barátunk a könyvet, és a közepén elolvas egy pár soros idézetet, ami megmosolyogtatja, elgondolkodtatja őt, a következő lépésként kiválaszt egy finom száraz vöröset, megtölt vele egy poharat, elhelyezkedik kényelmesen, és belemerül Márai világába, ahol a bor szent, és kutya helyett pedig a legjobb barátunk. 

"Ahogy a jó csapos fél kézzel önti a háromdecis üvegbe a bort, a másik kezével hozzácsapja a megfelelő adag szódát: ez a titok, melyhez csak szakember ért. Sok kocsmározó ember otthonülő maradt volt Magyarországon, ha a fröccs titkát magánember is elsajátíthatná. De ez lehetetlen, sajnos."

BÚÉK

Kis éves összefoglaló

2012-ben: 

• elolvastam 50 könyvet (nem túl sok, de közben megírtam egy szakdolgozatot, leállamvizsgáztam és elkezdtem egy mesterszakot)
• átköltöztem a freeblogról, és nagyon elégedett vagyok a blogspottal
• 7 kiadótól kaptam recenziós példányokat (Magvető, Athenaeum, Európa, Agave, Gabo, Alexandra és Helikon) 

Az év nyertesei az alábbi kategóriában:

• szórakoztató könyv: Jodi Picoult: Gyere haza
• szépirodalom: Jack Kerouac: Úton
• nem-regény: Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke
• gyerekkönyv: Lakatos István: Dobozváros
• magyar könyv: Raana Raas: Időcsodák 1. - Elágazó utak
• legszebb könyv: 1001 koktél
• az év felfedezettje (általam): Philip Roth
• kedvenc karakter: Patrick az Egy különc srác feljegyzéseiből
• legrosszabb könyv: Fehér Béla: Kossuthkifli

Jövőre nem szándékozom egynél több új kiadót megkörnyékezni (az Animussal már tárgyalok :P), de szeretnék még több könyvet elolvasni (százhoz közelítő mennyiségűt). Remélem, jövőre sok katarzis élményem lesz, mert idén ez kimaradt. :( (a Gyere haza és a Mindörökre behálózva azért próbálkozott). Szívesen olvasnám a ti éves listátokat, és terveiteket a jövőre nézve.

Ennyit rólam, és most ünnepeljünk, mert túléltük a világvégét, és jön 2013!
Boldog Újévet Kívánok!

A világ legszittyósabb megyéje

Matt Bondurant : Fékezhetetlen

A világ legszittyósabb megyéje - regény igaz történet alapján

Athenaeum Kiadó

2012

392 oldal

fordító: Berta Ádám

gengszter-dráma

"Mondok én neked valamit, csak egyvalamivel kell tisztában lenned. A jó öreg Forrest tudja ezt. Hogy neked kell elsőnek ütni, mindent bele kell adni, aztán ütni kell tovább, amíg a földre nem kerül, és aztán adni kell neki még."

Részlet a fülszövegből:

"Ez a töredékes családregény három mozgalmas évtizedet fog át, középpontjában a szesztilalom idejének zavaros és keserves világával, a csempészek és szeszfőzők életével; de a könyv egyben tisztelgés is Sherwood Anderson író emléke előtt.

A szerző nagyapja és testvérei, a miazmás levegőjű virginiai megyében egyaránt rettegett és tisztelt Bondurant fiúk kalandos és veszélyes életet éltek, bár csak a családi szájhagyomány őrizte meg hős- és rémtetteiket. A létfenntartás kényszeréből fakadó bűnözés és a kemény, de igazságos fenegyerek-lét peremén egyensúlyoztak, akárcsak a vadnyugati történetek mitikussá vált hősei."

Alapvetően nem vonzódom a tipikusan férfias témájú könyvekhez, filmekhez (western, lövöldözős unalmas akció), mégis eltöltöttem fél évet egy Gengszterfilmek (a kezdetektől az 50-es évekig) kurzuson, megnéztem közel harminc művet hozzá, és most a Fékezhetetlen elolvasása után azt kell, hogy mondjam, butaság az általánosítás, és az előítélet. A '20-as, '30-as évek Amerikája rettentően izgalmas, és számomra nem azért, mert gyilkolták egymást az emberek a szeszfőzdék tulajdonjoga, és a hatalomvágy miatt, engem a személyes sorsok, a lelki folyamatok, és a korrupció kialakulása érdekel. Pont az, amiről ez a regény szól. Ráadásul olyan stílusban (amiért meg kell dicsérni a fordítót, Berta Ádámot is), ami minden helyzetet érzékletesen, hiteles aprólékossággal mutat be. Magam elé tudtam képzelni a Férges patakot és a körülötte álló fákat, de láttam magam előtt sajnos azt is, ahogy bronzboxerrel üti Forrest a kisstílű bűnözőket. 

Azok a fejezetek, amiknek Sherwood Anderson volt a főszereplője, unalmasak voltak nekem, és kicsit lelassították az olvasást (ezért a mínusz egy szmájli). Számomra csakis narráció szempontjából voltak jelentősek, ugyanis így ide-oda ugráltunk a történések idejében, és kellemesen össze tudott zavarni egy-két félinformációval az időben később játszódó jelenetekben. Az epilógus úgy foglalja össze a történteket, mint a filmek végén, de igazán A szerző jegyzete teszi fel a pontot az i-re. Azokról a Bondurant fiúkról osztja meg saját gyerekkori emlékeit, akiket addigra már a szívünkbe zártunk, és éppen azon sajnálkozunk, hogy el kell engednünk őket. Ekkor már csak egy vigasz maradhat (amitől félünk is azért rendesen): a filmváltozat.

"Ott állt a három testvér, várt a hegy finom leheletére, amely megindítja a szelet lefelé a völgybe, bele az éjszakába. Jack felemelte a bögrét, és szóra nyitotta száját, de nem jött ki hang a torkán." 

Én meg is néztem a filmet, és röviden összefoglalva: nagyon-nagyon tetszett! A forgatókönyv szuper, a helyszínek, a kosztümök, és maguk a színészek csillagos ötöst érdemelnek. Mint adaptáció azonban, - és innentől előfordulhat SPOILER! -  már nem olyan kitűnő. Időrendileg teljesen kusza, így pár logikai hiba is van benne a könyvhöz képest (ok-okozati viszonyok felbomlása), sokszor nem hű a szöveghez, néhol csak apróságokban (Jack itt nem ajándékozza Berthának a fényképezőgépet), de néha nagyon fontos dolgokban (maga a fő összecsapás körülményei - Rakes halála). 

Sokat kellett húzniuk is a könyvből, ami érthető, viszont ennek az köszönhető, hogy a könyvből sokkal jobban megismerhetjük a karaktereket, sokkal közelebb kerülhetünk hozzájuk. Howard iszákossága, gyerekeinek betegeskedése, aggódó felesége, a pénzhiányuk nem jelenik meg, Sherwood Anderson meg sem említődik (ez jó pont volt nálam), és Forrest is eggyel kevesebbszer kerül a halál közelébe. A film viszont kimond minden olyat, amit a könyvben jótékony homály fedett (mi történt Maggievel, amikor elvágták Forrest nyakát, hogyan halt meg Cricket), és végül a történet megváltoztatásával hőst csinál Jack-ből, a mesebeli legkisebb királyfiból, pedig Matt Bondurant nagyon egyértelműen kerülte az ilyesmit: "Nem állt szándékomban, hogy bármelyik érintettet is előnyös színben tűntessem fel, vagy megrágalmazzam - főképp nem saját családtagjaimat." Nos, a film viszont nem maradt pártatlan, így azt mondom, 1-0 a könyv javára, de mint említettem, a könyvtől eltekintve szuper volt a film is.

Merry Christmas!

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, remélem, már telve vannak a hasak beiglivel, mézeskaláccsal és mindenféle finomsággal. Én már nem nagyon kapok könyvet karácsonyra a szeretteimtől (mivel tele vannak a polcaim, és úgyis válogatós vagyok - ami nem is igaz), inkább én halmozom el őket, mindenkinek személyre szabottan. Sejtem azonban, hogy sokan találtatok a fa alatt olvasnivalót, úgyhogy kívánok még kellemes olvasgatást is szilveszterig. 

Addig pedig jelentkezem még egy kritikával mindenképp, de még az is lehet, hogy kettő lesz belőle.