Robert Merle :
Nekünk nem kel föl a nap
2015
Európa Kiadó
Fordító: Kamocsay Ildikó
344 oldal
20. századi francia szépirodalom
"Az ember furcsa állat: szeret szeretni."
Nehéz ezt a kritikát most megírnom, mert Robert Merle az egyik kedvenc íróm, ennek ellenére ez a könyv most nagyon nem tetszett. A fülszöveg utána kifejtem, hogy miért.
"A mindmáig töretlen népszerűségű Robert Merle-nek szinte valamennyi műve megjelent már magyarul. Egyik utolsó nagy adósságunkat törlesztjük most ezzel az 1986-ban, tehát a hidegháborús korszak végén, de a nagy világváltozásokon még innen íródott regénnyel. Merle az izgalmas technikai részletek mellett hiteles képet fest benne a haditengerészek közel három hónapra összezárt, szigorú hierarchia és munkarend szerint élő közösségének mindennapjairól, az együttélés nehézségeiről, a külvilágtól elzárt katonák és a kisegítő személyzet gondjairól, örömeiről. Arról a természet közepén, az óceán mélyén természetellenes módon, de nagyon is létező világról, ahová soha nem jut el a napfény, ahol nincsenek ünnepek, és a napszakokat csak a változó színű neonvilágítás különbözteti meg egymástól.
A regény egyúttal felhívja az olvasó figyelmét a nukleáris energia veszélyeire és a nukleáris háború szörnyű eshetőségére is."
Igen, a könyv arról szól, hogy több száz férfi hogyan bírja összezárva több hónapon keresztül egy tengeralattjárón. De nem is akármilyenen, egy atom-tengeralattjárón, ami egyrészt nagyon menő, mert szupertitkos, másrészt nagyon veszélyes, mert ha ki is kell lőni azt az atomot, akkor megközelítőleg vége a világnak. Viszonylag egyértelmű, hogy egy ilyen témájú könyv főleg a férfi olvasókat tudná lekötni, ehhez képest főszereplőnk, drága elbeszélőnk folyamatosan női olvasóként szólít meg minket (persze leírja az okát az elején, de szerintem csak ügyes fogás volt, hogy valahogy bevonja a női nemet is). Tehát van egy helyszín és egy szituáció, ami engem (nem mint nőt, hanem személy szerint engem) egyáltalán nem érdekel, mivel kelthetné akkor még fel a figyelmemet? Főszereplőnk orvos, és a tenger mélyén műtétet végezni azért mégse semmi. Ez így szép és jó, de miért csak az utolsó 50 oldalon lesz dolga? Miért nem betegszik meg addig senki? Aztán, megkedvelhetnénk magát a főszereplőt, vagy bármelyik kedves mellékszereplőt. De én képtelen voltam rá.
Robert Merle-nek nem csak a stílusa jó, hanem nagy általánosságban, az általam olvasott könyvekből az is kiderül, hogy a humora is fantasztikus. Nem tudom, hogy csak egy roppantul idegesítő főhőst akart itt létrehozni, vagy e könyv írása alatt elhagyta a humorérzéke őt, de sikerült egy olyan főszereplőt megalkotnia, aki azt hiszi magáról, hogy vicces és hogy a többiek is milyen mókásak, közben meg így 21. századi szemmel olvasva egy csepp humor nem hangzik egy a könyvben, csupán csak udvariassági formulák és okoskodások.
A fülszöveg szerint ez a könyv felhívja a figyelmet a nukleáris energia veszélyeire és a lehetséges háborúra, de szerintem ezt túl visszafogottan és enerváltan teszi. Mivel engem ez a téma nagyon is érdekel, és a Malevil-t pont azért imádtam, mert egy atomrobbanás utáni világban játszódott, kicsit több feszültséget vártam volna ettől a regénytől is.
Nem azt akarom mondani, hogy a Nekünk nem kel föl a nap rossz könyv! Csak egyszerűen nagyon magasra rakta nálam korábban egy a francia író a lécet, és így nagyot csalódtam. Nem nekem való könyv volt. De ettől még voltak benne gyönyörű gondolatok, idézni való bekezdések és kedves momentumok, nagyon el tudom képzelni, hogy mások imádni tudnák, és talán még "hősünk" "humorát" is értékelnék.
Kiknek ajánlom tehát:
- a hidegháború iránt érdeklődőknek
- tengeralattjáró rajongóknak
- azoknak, akiknek nem fontos, hogy nagyon legyen cselekménye egy regénynek, hanem inkább a kialakult viszonyok között létrejövő hangulat, szituációk érdeklik
"Véleményem szerint egy ember akkor szenved a klausztrofóbiától, ha rossz a kapcsolata társaival: ilyenkor nem a falakat érzi túl közelinek, hanem a többi embert."
Te is olvastad a könyvet? Mi a véleményed róla?
