Az év legjobb című könyve

Cserna-Szabó András :
Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Magvető Kiadó

2013

362 oldal

kortárs magyar szépirodalom

"Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Kicsinállak, elpusztítlak, kicsicsillag."

Cserna-Szabó Andrástól imádtam a Pusziboltot, néha hangosan nevettem a Félelem és reszketés Nagyhályogon olvasása közben, mulatságosnak találtam a Darida Benedekkel közösen írt Nagy Macskajajkönyvet, a szerző első regénye azonban csalódást okozott.

Megkurtított fülszöveg: "A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló..."

Csalódásomtól függetlenül egy ideig tudom sorolni a könyv pozitívumait, mert bizony az is akad. Örültem, hogy újra olvashatom őt, és ismét megízlelhetem a kissé beteges, szatirikus és nagyon modern stílusát, már hiányzott. Amivel minden író le tud venni a lábamról, az pedig az intertextualizálás, legalábbis olyankor, ha leesik, kit idéz, esetleg olvastam is az említett könyvet, vagy láttam a filmet, amire utal. Ez gyakran előfordult, és az elbeszélő rajongása a krimik iránt hamar megszerettette velem a karaktert. Nagyon szerettem még, hogy a western fejezetekből átjöttek a valóságba, vagy legalábbis Emlék képzeletébe a szereplők, és belefolytak a hétköznapokba (bár ezzel szerintem lehetett volna többet is kezdeni).

Mint ahogy az én címadásomból is látszik, odáig voltam a könyv címéért, és borítójáért is. Én kislánykorom óta szeretem a Star Warst, így csak ámultam, és rögtön belekezdtem. Nem sokkal, úgy 50-60 oldallal később jöttek a problémák, amikor is elkezdtem unni. Nagyon fárasztott. Nem történt semmi, ami mégis, az idétlen volt, nem láttam meg mögötte se az értelmet, a kicsavart logikát, se pedig az álmodozó romantikus lelket. Végig azt éreztem, hogy Cserna-Szabó szíve helyén regényírás alatt felépült a Halálcsillag.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, többet között a western fejezetekkel volt bajom: az elején nem voltak érdekesek a szereplői, se a történet, (bevallottan) klisék sorakoztak fel, és semmi pluszt nem adott hozzá. Innentől mindig félreraktam a könyvet egy időre, ha visszatértünk a Vadnyugatra. Ezen kívül ez a regény bizony nem lett lezárva. De nem úgy, hogy meghagyott egy izgalmas vagy nyugtalanító nyitott véget, bár a nyugtalanító jelző végül is ráillik. A tökéletes nő, aki az elején szóba kerül, lakcímmel együtt, eltűnik a süllyesztőben, Zafír és Zafíra köddé válik, Bundás Emlék pedig begolyózik. Nem érzem sem összeszedettnek, sem egységesnek, sem pedig késznek ezt a könyvet. Jobban szerettem a novelláid, András.

Gondolataim alátámasztásául íme egy idézet a könyvből:

"Heller bevágta maga mögött az ajtót, még kapkodta a levegőt a lépcsőzéstől. Jött felém zihálva, kezében a karddal.

- Arra gondoltam, talán írhatnánk közösen egy regényt - hebegtem, nem jutott más az eszembe.

- De hát te nem is szoktál regényt írni, te egy elcseszett novellista vagy, Emlék.

Letette az utazótáskát. Már csak a kard volt nála.

- Nem kéne lebecsülni a rövidforma értékeit - mondtam."

Könyvtrailer

Háy János: Mélygarázs

Európa Könyvkiadó
2013
268 oldal
kortárs magyar szépirodalom

Elég hangos az olvasóknak azon csoportja, akik előnyben részesítik a mostani külföldi írókat a magyar szerzőkkel szemben. Ennek egyik oka, hogy érthetetlennek, zavarosnak és követhetetlennek tartják írásaikat, másik pedig talán az lehet, hogy rendkívül sok magyar regény ábrázolt szürke, kiábrándult karaktereket, reménytelen és fásult életeket.

Ezek persze sztereotípiák, és szerencsére nem is helytállóak, ugyanis a kortárs magyar irodalom teljesen szerteágazó, és bizony, teremnek kiemelkedő, maradandó alkotások.

Ilyen műveket hoz létre maga Háy János is (legalábbis szerény véleményem szerint), aki gyakran ír családokról, házasságokról, gyerekekről, mindenről, ami velünk, vagy ismerőseinkkel megtörténhet. A stílusa pedig egyszerre vicces és fanyar és tragikus, de elsősorban megunhatatlan. Hogy legújabb műve, A mélygarázs mennyire lesz humoros, azt nem tudom (nem tűnik annak), de drámára már sokkal inkább számíthatunk. A könyv a
20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg.

Részlet a fülszövegből:

"Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel."


És íme a friss és ropogós könyvtrailer, aminek készítésében közeli ismerőseim is részt vettek, és szerintem nagyon jól sikerült:

Könyv VS. Film: Pi élete

Yann Martel: Pi élete

Európa Könyvkiadó

2013

Fordító: Szász Imre, Gy. Horváth Lászó

400 oldal

kortárs szépirodalom

A Pi életéről szerintem már nem is kell mesélni, mindenki ismeri a sztorit: egy indiai fiú hajótörést szenved, és több mint fél évig hánykolódik a tengeren egy csónakban, amin egy bengáli tigrissel kell megosztoznia. Ha ez nem lenne elég érdekes, akkor Pi személyisége azzá teheti: a fiú ugyanis már egészen kicsiként megismerkedik a vallással, de eggyel nem is elégszik meg: egyszerre gyakorolja a muszlim, keresztény és hindu vallásokat, miközben gyakorlatilag állatok közt él (apja a Pondicherry-i állatkert igazgatója).

Könyv:
A történet, habár elég lassan indul be, lassan halad a végkifejlete felé, mégis izgalmas, és az elbeszélő kedvesen, izgalmasan mesél. Az író azonban nem nyughatott, és folyton kitekint. Ő ugyanis a létező, idős Pi elmeséléséből építkezik, és ezt nem bírja eléggé hangsúlyozni azzal, hogy néha megáll, hogy bemutathassa, milyen a mostani Pi, hogy él, van-e családja, és mégis milyennek látja ő, Yann Martell, ezt a kedves, szörnyen művelt, és nyugodt Piscine Molitor Patelt.

Ez volt a legnagyobb problémám, de a könyv harmadánál ezt is elhagyta. A befejezés akkor és ott nagyon kiborított. Kiábrándultam, ideges voltam, szörnyen szomorú, és nagyon sajnáltam Pi-t (akitől egy pár percre még undorodtam is). De nem ám a szenvedései miatt voltam ideges, hanem azért az egy mondatért, (SPOILER) amire Yann Martel értelmezésében az egész történet kifutott: "Így van ez Istennel is." Aki olvasta, tudja miről van szó, és én nem is a mondat tartalmával vitatkozom, mert azzal teljesen egyetértek, hanem azzal, hogy Martel képes volt úgy beállítani Pi történetét, mint ami képes megtéríteni egy ateistát. Én viszont úgy gondolom, hogy ami Pi-vel valójában megesett, az még egy mélyen hívőt is ki tudna ábrándítani Istenből.(SPOILER VÉGE)

Film:

Nem részletezem a véleményem, látvány: 10/10, történet 10/7. Itt is zavart, hogy sokszor láttuk a felnőtt Pi-t, viszont annyira elvarázsolt a CGI tigris, és a titokzatos mangusztás sziget, hogy nem is akarom többet kritizálni.

Amiben a film volt jobb:
Bár én olvasás közben is nagyon szép dolgokat képzeltem el, egy óriási mozivásznon látni mindezt mégis csak meggyőzőbb. Mindenkinek ajánlom, aki még nem látta, hogy 3D-ben nézze, mert én sem vagyok oda ezért a technológiáért, de a Pi életénél úgy éreztem, volt értelme, és hozzá is tett a filmhez érdemben. 
(SPOILER): Ez egy apróság, de amikor Pi az ölébe tette Richard Parker fejét, én elvesztem. Ez volt a legszebb jelenet a filmben szerintem, a könyvben azonban sajnos egyáltalán nincs ilyen. (SPOILER VÉGE.)

Amiben a könyv volt jobb:
Egyrészt a vallási szál. Ahogy Pi megismerkedik a különböző vallásokkal, majd összetalálkoznak a szent tanítók a szülőkkel, hát az a jelenet egyszerűen fantasztikus, és nagyon tanulságos. Sajnálom, hogy kihagyták, de persze értem is, így is nehéz volt beleférni az időbe. Mégis vitatkoznom kell magammal: ha a "szerelmi" szálat kihagyták volna, jutott volna idő az értékesebb részletekre is.
Nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni a könyvtől, így itt is folyton mondogattam - hol magamban, hol a társaságomnak, hogy ez nem így volt a könyvben, de valójában a legtöbb helyen ez nem volt probléma.
És a befejezés. A könyv egy japán biztosító társaság jelentésével zárul, ami nem csak hatásos, de igazán megható is. A film azonban nagyon hollywoodian zárul. Didaktikus, kiábrándító és úgy egyben egy nagy szivárványhányás. De, ismétlem magam: a VFX-szel engem teljesen megvettek, nem panaszkodom. 

Összegzés:

Nálam talán egy hajszállal a könyv nyert, de csakis a vallási szál miatt, de nem szeretném újraolvasni. A filmet viszont bármikor szívesen megnézném újra. 
A Pi élete legnagyobb erőssége az a jól kiszámított, mesterien megtervezett felépítése (az utolsó 10 oldal kulcsfontossága), ami miatt - mindegy, hogy utálod, vagy imádod, - nem fogod elfelejteni soha.

"Az emberek a kimerítő, elnyűvő szorongás miatt költöznek el. A miatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt, hogy amit egy éven át felépítenek, egy nap alatt ledöntik mások. A miatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnak, de a gyerekeik már nem. A miatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek." 

Baricco és az írói válság

Alessandro Baricco : Mr. Gwyn

Helikon Kiadó

2012

Fordító: Gács Éva

230 oldal

kortárs olasz szépirodalom

"Jasper Gwyn arra gondolt, hogy ez pontosan így van; az embereknek nincs bizodalma egy táska mélyén talált cukorka iránt."

Már a Novecento-ról írt kritikámból is kiderülhetett, hogy rajongok Bariccoért, a Selyem és a Vértelenül című könyveit is nagyon szerettem, de nem feltétel nélkül. Mindig találok apróságokat, amiket kritizálhatok műveiben, és ezt nem tartom problémának. Szeretem műveiben azt a cirkalmas egyszerűséget, ami általában hajszálvékony kötélen táncol a művészies-de-üres fecsegés és a klisés életbölcsességek (á la Coelho) osztogatása között, ám valahogy mindig sikerül megtalálnia az arany középutat. 

Soha nem lesz idegesítő, elcsépelt vagy unalmas, viszont mindig elvarázsol vagy megmozgat valahogy belül. A korábbi regényeire legalábbis ez volt jellemző. A Mr. Gwyn azonban valami újat hozott. Nehéz volt eldöntenem, örülök-e ennek, vagy visszavárom a régi Bariccot.

Mr. Gwyn, a középkorú, neves író egy nap úgy dönt, abbahagyja az írást, hátat fordít a múltjának, és valami teljesen másba kezd. Napokig, hetekig élvezi az újdonsült szabadságot, közben azonban hiányzik neki az írás. Így arra jut, hogy portrékat fog írni. Ha a festők meg tudnak festeni olyan embereket ábrázoló festményeket, amit az alany megpillantva  úgy érzi, hazaért, miért ne tudna hasonlót írni? Így hát kibérel egy tökéletes helyszínt, megszerzi a megfelelő zenét, világítást és bútorzatot, majd nekilát. 

Nem. Egyszerűen nem hangzik érdekesen ez az összefoglaló, és még így is azt érzem, hogy túl sokat árultam el az én egyszerű stílusomban; ezeket az információkat is inkább az elbeszélőnek kéne megosztania. Azt, hogy milyen az a műterem pontosan, mi a története a Medici lámpáknak, és miért meztelenek az alanyok azalatt a közel negyven nap alatt, amíg modellt kell állniuk, ülniük, feküdniük, esetleg járkálniuk. A rövid ismertető alapján tehát nem tűnik izgalmasnak, és valójában ez a félmondat még igaz is. Ez nem egy izgalmas történet, és mégis lenyűgöző. Mr. Gwyn kitalált egy új foglalkozást, vagyis inkább művészeti ágat, ami nem létezik a valóságban, csakis Baricco könyvében, pedig annak befejezése után (én úgy képzelem) a legtöbb olvasó szívesen venné kezébe a róla szóló portrét, és olvasná újra és újra halála napjáig. 

Az ötlet tehát jó, a magyar borító ötletes, a karakterek kedvesek (Tom Shepperd, az ex-író ügynöke a legszerethetőbb, az esernyős néni pedig kihagyhatatlan volt a történetből), a műterem berendezésének menete varázslatos, a könyv háromnegyedéig én mégis gyakran untam el magam. És ez még egyetlen Baricco-könyvnél se fordult elő velem. Ez nagyon megzavart, és elszomorított, a könyv végéig nem tudtam eldönteni, szeretem-e ezt a kötetet, vagy csak elfogult vagyok az íróval szemben, és szeretni akarom. Máig nem vagyok biztos a döntésemben, de azt hiszem, a végére nagyon megszerettem.  Bár továbbra is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, először is az 52 pontból álló lista miatt, amiben Jasper közli a nagyérdeművel, hogy mit nem szándékozik tenni többet életében (többek között regényt írni), másodszor pedig az elkészült portrék okán. Szívesen olvastam volna a felsoroltakat teljes pompájukban.

Manapság (á, dehogy, már jó pár évtizede) kedvelt téma a művészeknél a kiégés, az ihlet elvesztése, az alkotói válság, és természetesen a Mr. Gwyn olvasása alatt gyakran felmerült bennem a kérdés, önéletrajzi ihletésű ez a könyv? És vajon benne van, szépen elrejtve az író saját portréja? És az olvasottak után, ha egy vadidegen, ismeretlen írónő könyve kerül a kezembe, amiért odáig leszek, gyanakodnom kell majd: lehet, hogy az egyik kedvenc íróm szerezte, csak álnéven? És vajon rólunk milyen portrét festene Mr. Gwyn?

"A könyvek írásáról való lemondása olyan vákuumot hozott létre benne, amit nem tud másképp kitölteni, mint hogy olyan tökéletlen és átmeneti szertartásokat talál ki, amilyen például mondatok fejben történő összerakása, vagy cipőfűzőjének abnormis lassúsággal való bekötése."

Hírek Európából

Mostanában már nem szerzőkre szoktam rákeresni, ha kíváncsi vagyok, milyen könyvek jelennek meg hamarosan, hanem kiadókra, mert egyre inkább úgy látom, hogy megbízhatok egy-kettőben. Ilyen a Magvető, az Athenaeum és az Európa kiadók. Most utóbbitól hozok híreket.

Gabriela Adameşteanu Futó viszony című regénye a kortárs román irodalom újabb kiemelkedő alkotása. A regény a kommunista Romániában játszódik, egy szerelmi történetet mesél el, amelyben a lehallgatással, besúgással teli kornak köszönhetően minél közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők, annál jobban elbizonytalanodnak nemcsak saját személyüket illetően, hanem a másik kitárulkozásával kapcsolatban is.



Háy János Mélygarázs című könyve a tervek szerint 2013 áprilisában, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg. A regény három ember – egy férfi és két nő – különálló és közös sorsa. „A Mélygarázs egyben korkritika: számvetés azzal, ahogy élünk, szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel” – fogalmazott készülő könyvéről a szerző.

Viktor Pelevin S. N. U. F. F. című sci-fije egy posztapokaliptikus világba kalauzolja el az olvasót. A történet középpontjában egy ember, egy guminő és egy ork között szövődő szerelmi háromszög áll. Pelevin ezúttal is egészen áradó fantáziával teremt meg egy világot, amely lehetővé teszi, hogy abszurd filozófiai gondolatait újabb megvilágításban tárja elénk, s azt is, hogy egy nagyszerű sztorin keresztül tűnődjön el azon: Mi a szerelem? Mi az élet? Mi az ember?



Az eddigieken kívül folytatódik még David Baldacci sorozata, így az Órajáték, a Tizedmásodperc, az Agytröszt és Az elnök családja után idén olvashatják a rajongók A hatodik című könyvét is. Jože Hradil családregénye, a Képek arcok nélkül és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regénykolosszusa is ebben a félévben kerül majd a boltokba. Konrád György idén ünnepli 80. születésnapját, ennek alkalmából jelenik meg a Vendégkönyv. Tűnődések a szabadságról című kötet, amely új és régi, átszerkesztett, újragondolt esszéket tartalmaz. Az Európa Könyvkiadó folytatja Vámos Miklós életműsorozatát is. Ezúttal két korábbi regény, a Ha én Bródy volnék és a Teniszezz velem! jelenik meg egy közös kötetben, Húrok címen, új, a sorozatba illeszkedő borítóval. A könyvet a kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tervezi bemutatni.

Limonádé és faodúbarna

Máté Angi : Az emlékfoltozók
Magvető Kiadó
2012
72 oldal
rajzok: Rófusz Kinga
mesekönyv

Amikor kezembe fogtam Az emlékfoltozókat, nagyon meglepődtem: "Dehát ez óriási! És milyen gyönyörű!" Rögtön bele is kezdtem, és az első mese hangulata magával is ragadott. Direkt nem lapozgattam végig a rajzok kedvéért előre, bár azonnal beleszerettem Rófusz Kinga stílusába. Aztán jött a második és a harmadik mese, és elszomorodtam: nem tetszettek. Nem kötöttek le, nem mosolyogtam rajtuk, és még csak meg se hatódtam. Így jutottam el a könyv feléig, és bár a képeket imádtam nézni, a mesék miatt félreraktam a könyvet egy időre. 

Olvastam kritikákat, véleményeket, és mindenki csak szépeket mondott a könyvről. Arra gondoltam, hogy ez biztosan elfogultság kérdése, mert ismerik Angit, akiről mindig is azt hallottam, hogy elbűvölő személyiség, és ezt el is hittem, bár én még nem beszélgettem vele. Ami ennél is fontosabb azonban, hogy még semmit nem olvastam tőle, így nekem aztán tényleg nem voltak előítéleteim. Végül arra jutottam, hogy egyszer élünk, folytassuk a meséket! És milyen jól döntöttem; sorban jöttek a kedvesebbnél kedvesebb történetek, és a vékonyka (de nehéz) könyvecske második fele nagyon megszerettette magát velem. Most már nem ijesztőnek (creepy-nek, ahol egy ismerősöm mondta rájuk rögtön) láttam faodúbarnát és limonádéhajút, hanem ártatlan, kedves lényeknek, akik nem mondhatók kislányoknak, mert leginkább nem e világiak, és éppen ez teszi őket érdekessé. A tündérrigólányok ugyanis mások elveszett emlékei után kutatnak, és azokat foltozzák meg, szabad idejükben pedig furcsaságokat művelnek (Holdat csiklandoznak, patakot "mentenek") vagy éppen ugyanúgy viselkednek, mint két lánytestvér (kutyával barátoznak, összevesznek a kiscicán, egymáshoz bújnak a hidegben).

Bár sokadszorra említem, mennyire tetszenek a rajzok, és a mesék nagy részét is sikerült megszeretnem, nem vagyok benne biztos, hogy egytől egyig felolvasnám ezeket a meséket a leendő gyerekeimnek. Van köztük pár, amit értene, és biztos kedvet kapna ő is ahhoz, hogy madárfészket tartson a hajában vagy pillangókkal rajzoltassa meg a szoknyája mintáit, de a mélyebb mesék - félek, csak elszomorítanák. Azok megmaradnak nekünk, felnőtteknek, amivel nem is lenne gond, ha ez nem egy mesekönyv lenne.

Amik annyira nem tetszettek: az "Amikor bámulták a vágtázó csodákat" (bár a címe rettentő aranyos, és mégse volt benne nekem semmi pláne), az "Amikor a szekrényben szájharmonikáztak" és az "Amikor angyallá váltan".

Kedvenceim az "Amikor a faodúbarna titkot őrzött", az "Amikor énekeltek a mályvák" (ez a legjobb példa arra, hogy a kis gyerekek még nem tudják levonni a tanulságot, csak a felnőttek), és a következő mese:

"Amikor a diók újra ugrottak

(részlet)

       Olyan ősz lett, hogy már a fürdőszoba ablakából is látni lehetett a megnőtt diókat, amint zölddé dagadtan ott töfögnek sokan a fa ágán, akár megszámlálhatatlan zöld fagyigombócok. 
       A faodúbarna tündérrigólány felmászott a levéllel, zöld héjú dióval telt ágakra: egyik ágon ült, másikon horkolt, harmadikon seregélyekkel bujkált. 
       Aztán olyat is játszott, a legalacsonyabb ágon guggolva, hogy:
     - Dió vagyok - és ugrott, labdarózsán bodorított haja szállt, repült, mint a seregélyek."

Borozgatások Máraival

Márai Sándor : Boros könyv

Helikon Kiadó

2012

164 oldal

illusztrációk: Kő Boldizsár

életbölcsességek

"Két napon át semmi bor. Nagyszerűen érzem magam. Kitűnő dolog nem inni bort. Csak egy jobb van, bort inni."

Kissé félve vallom be, hogy eddig Márai-szűz voltam. A neves író kedvelői biztos úgy gondolják, hogy nem egy olyan könyvvel kéne kezdenem, ami a bölcsességeit, többi könyvének idézeteit foglalja magában, de azt hiszem, a végeredmény a fontos: akarok még Márait!

Ez a férfi olyan hangulatot, közeget tudott teremteni, ami él. Amibe belefeledkezem, beletemetkezem, és szívesen merengek el benne. Van ebben a könyvben számos idézet a Szindbád hazamegy, a Bébi vagy az első szerelem, a Föld, föld!... című művein kívül a Naplóiból, és szinte mindenből, amit írt. Nem meglepő, a bor mint téma, szereplő, díszítő elem, valahogy mindig előkerül, ha tollat fog.

Ezt a könyvecskét egyébként már régóta olvasgatom, nem mindig sorrendben, van, amikor kezembe veszem, és egy-egy rövid idézetet elolvasok belőle, és előfordult az is, az a tökéletes eset, amikor egy pohár finom borral (félédes sárgamuskotály) ültem le, és vettem kezembe a Boros könyvet, hogy a hosszabb-rövidebb anekdotákat igazán át tudjam érezni. Nem volt nehéz. Zavarba ejtő volt azonban, hogy decemberben írtam a Nagy Macskajajkönyvről, az 1001 koktélról, és a tilalom ideje alatti szeszfőzők könyvéről, a Fékezhetetlenről. Ezt a kis bejegyzést még megejtem, aztán visszatérek egy időre a józan regényekhez, hogy ne kelljen megváltoztatnom a blog műfaját...

A Boros könyvnek nem csak az írott tartalma ragadott magával, de a rajzok is tökéletesen illeszkedtek bele, Kő Boldizsár illusztrációi belül is, kívül is szemgyönyörködtetőek. (Csak ne lenne annyi fehér azon a csodás borítón... féltem kivinni az utcára)

Küllemét és tartalmát tekintve a Boros könyv tökéletes ajándék egy borkedvelő barátunk számára, és nagy eséllyel nem az lesz a sorsa, mint a többi ajándékkönyvnek, hogy egy poros polcon végzi. Ha kíváncsiságból kinyitja barátunk a könyvet, és a közepén elolvas egy pár soros idézetet, ami megmosolyogtatja, elgondolkodtatja őt, a következő lépésként kiválaszt egy finom száraz vöröset, megtölt vele egy poharat, elhelyezkedik kényelmesen, és belemerül Márai világába, ahol a bor szent, és kutya helyett pedig a legjobb barátunk. 

"Ahogy a jó csapos fél kézzel önti a háromdecis üvegbe a bort, a másik kezével hozzácsapja a megfelelő adag szódát: ez a titok, melyhez csak szakember ért. Sok kocsmározó ember otthonülő maradt volt Magyarországon, ha a fröccs titkát magánember is elsajátíthatná. De ez lehetetlen, sajnos."