Szerb Antal : Utas és holdvilág
Rendet raktam a régi iskolai dolgaim között, és megtaláltam az irodalom faktos beadandóimat. Kiválogattam, mikre kaptam négyest, át is olvastam őket, és annyira egyetértettem a bírálattal, pedig emlékszem, hogy akkor nagyon rosszul esett, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Azok közül, amikre ötöst kaptam, kiválasztottam párat.
Így vélekedtem (illetve inkább elemeztem) az Utas és holdvilágról 17 évesen. Előre szólok, SPOILER veszély!
Szerb Antal 1901-ben született
Budapesten. 1924-ben német és angol
szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen, majd hosszabb
időt töltött Franciaországban és Olaszországban, tanulmányúton volt Londonban.
1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, később
Baumgarten-díjat kapott. Egy ideig a Szegedi Egyetem magántanára volt,
elõadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1945-ben Sopron közelében, Balfon a náci
fogolytáborban megölték, jeltelen tömegsírba temették.
Eleinte történelmi könyveket írt,
majd következett az Utas és holdvilág 1937-ben, ami egy lélektani regény. Én a
Magvető Kiadó 1980-as kiadásában olvastam.
A regény négy részre bontható, mindegyik elején egy idézet található. Az első, egy Villon idézet, igazán
találó Mihályra nézve. Miután hajlandó volt belépni a normális emberek közé a
házasságával, várja, hogy megtörténjen a változás az életében, a lelkében és a
gondolkodásában. Ám ezek után megtörténik a szökés, és maga se tudja, mi fog történni, az idézet is
a várakozásra utal. A második rész idézete is későn nyer értelmet. A 6.
fejezetben, hiszen csak ez a rész szól Erzsiről. Eleinte az ember azt hinné,
hogy a perzsa férfinek nincs nagy jelentősége, de ha az idézetet nézzük,
elgondolkodunk –legalábbis én így tettem- , és nem értettem, miért ez az idézet
van ott. Aztán később mégis jelentőségteljes szereplővé vált a perzsa, de nem
is szereplővé, hanem inkább szimbólummá. Mikor az ember hagyja, hogy sodorja
magával az ár, és nem tudja előre soha sem, hogy mi lesz, a véletlenre bízza
magát. A perzsa férfi ennek a szimbólumaként elevenedett meg Erzsi előtt. A
harmadik rész idézete angolul volt. Kerestem fordítást, sehol se találtam.
Go thou to Rome - at once the Paradise, The Grave, the City and the
Wilderness.
Végül Berzi Gergő fordítását használom:
Menj hát Rómába - a paradicsomba[kezdet] és temetőbe[vég], a városba és
pusztaságba.A rész címe is az, hogy Róma. Mihály szemében Róma olyan
sokat jelent, hogy meg se tudja fogalmazni, mégis mit. Persze, már mások is
mondták, hogy Rómában megtalálja, amit keres, mindent megtalál itt, hiszen
„minden út Rómába vezet”. De Róma neki tényleg meghozza azt, amit keresett,
Évát. A negyedik rész idézete latinul volt:
V. A porta inferi R. erue, Domine animam eius. Officium defunctorum
Erről is nehéz volt találni valamit. Részlet az Officium
defunctorum-ból (halotti szolgálat), Liber Usualis-ból, ami egy
istentiszteleti éneklésben való gyakorlati használatra írott könyv, és
gregorián dallamok válogatása található benne.A fordítás:
Kórus: Vondd el az ő lelkét, ó Uram!
Szerintem azok közül, akik ezt a könyvet olvasták, kevesen
néznek utána annak, hogy mit jelent ez az idézet. Pedig szerintem nagyon
érdekes. Mikor azt olvastam, hogy a Pokol kapuja, nem gondoltam semmire, hanem
olvastam gyorsan, hogy kiderüljön. Nekem nem jutott eszembe az öngyilkosság
gondolata sem. De ez az idézet is azt akarja mutatni, hogy Mihályt mennyien
óvták attól, hogy öngyilkos legyen. Ezek az esetek nem mindent esetben voltak
szándékosak.
Összefoglalva,
szerintem az idézetek fontosak, és jelentőségteljesek voltak, nem szabad
átugrani felettük anélkül, hogy megértettük volna őket, vagy gondolkodtunk
volna róluk.
Érdekes
abba belegondolni, hogy honnan érkeztünk, és hova érkeztünk. Ez nem egy olyan
könyv, aminek „hőse” lentről indul, és elérkezik a csúcsra, felfejlődik, vagy
megjavul. Onnan indultunk, hogy Mihály változni akart, olyan akart
lenni, amilyen a többi ember, vagy hogy a könyv egyik fontos szavával éljek –
konformizálódni próbált. Görcsösen próbálta elhitetni magával, hogy ha megházasodik,
és polgári életet él, és rendesen dolgozik, akkor belül is megváltozik, a
gondolatvilága, az életfelfogása. De ő nem egy olyan ember volt, aki el tudja
fogadni az unalmas, szürke hétköznapokat. Sokszor mondták a könyvben, hogy
Mihály más, mint a többi ember. Ők ezt legtöbbször pozitív értelemben
használták, és Erzsi ezért felnézett rá, és csodálta. Szerintem viszont ez nem
jó, én nem tudtam értékelni ezt a másságot. Mihály nekem nem volt szimpatikus.
Tulajdonképpen ő nem valaki misztikus lény volt, aki egy másik Világra való,
hanem csak simán lusta volt ahhoz, hogy beilleszkedjen. Többnek hitte magát,
mint mások, mert ő többet gondolkodik. Szerintem túl nagyra volt magával, és
nem tudott elszakadni a múltjától. Minek annyit nosztalgiázni? Nem értettem,
hogy ha egyszer annyira fontosak voltak neki régi barátai, vagy szerelme, Éva,
akkor miért nem kereste őket addig? Mihály nem csak Évához vonzódott olyan
különleges módon, ahogy csak Mihály tudott, hanem Tamáshoz is különös szálak
fűzték. Szerintem a regény helyenként önéletrajzi ihletésű. És ezt onnan
gondolom, hogy elolvastam több rövid Szerb-életrajzot is, és az egyikben
találtam egy részt, ahol arról volt szó, hogy egyesek szerint ő is a saját
neméhez vonzódott. De ez persze nem biztos. Csak Mihálynál észrevettem ezt a
furcsa vágyódást, áhítatot Tamás iránt, amit ő nem is titkolt, bár a legjobb
barátjának nevezte, és semmi többnek. Sőt, soha nem történt köztük semmi olyan,
Mihály mégis érezte ezt a valamit Tamás iránt, és egy másik, de hasonló érzés volt
benne Éva iránt.
A gondolatmenetem úgy kezdődött,
hogy mivé fejlődött a könyv alatt Mihály, és az elhatározásai. Tehát rájött,
hogy ő mégse tud olyan lenni, mint a többi ember. Hagyta, hogy elfogja őt a
nosztalgia, néha újra rátört az örvény-érzés, visszatértek a képzelgései. A
múltjában kezdett élni, és ennek örült is. Éva emléke még benne élt, és egyre
erősebb késztetés érzett arra, hogy megkeresse, hogy beszéljen vele. Tamásról,
Tamás haláláról, és kettőjükről. Azt hitte, szerelmes Évába. Pedig ezt is csak
bebeszélte magának. Az igazság az, hogy ő senkibe nem volt szerelmes. Vagy ha
mégis, akkor Tamásba. Vagy Tamás és Éva kettősébe. De ez a bizonytalanság, amit ő mindig érzett,
ez nem hagyta, hogy mi megtudjuk, vagy hogy ő rájöjjön, hogy kit szeret, és
hogy mit akar. De végül is az jó, hogy Évából „kiszeretett”. Eljut odáig, hogy öngyilkos akar lenni.
Megtudja, hogy Tamás halálánál Éva volt a segéd. Ez számára gyönyörű dolog. Ő
is tamási halált akar halni. És akkor jönnek az akadályok. A keresztelő, amire
Vannina hívta meg. Érdekes, ha belegondolunk, hogy a keresztapaságba Mihály már
sokkal előbb beleegyezett, tehát az egész olyan, mintha magát akarta volna
megmenteni az öngyilkosságtól, és Vannina is sokat segített a jóslatával, és az
invitálásával. Maga a keresztelő is egy jelkép. Hiszen a keresztelő nem sokkal
a születés tán van, tehát a születést, a tisztaságot jelképezi, és Mihály ennek
épp az ellenkezőjére készült. A halált akarta elérni piszkos módon. Persze ott
volt az is, hogy Éva nem ment el. De nem azért, mintha annyira szerette volna
Mihályt, hogy meg akarta volna menteni. Nem. Hiszen Tamást akkor már sokkal
jobban szerette. De Éva egy nagy rejtély. Aki hagyja, hogy a testvére, legjobb
barátja, lelki társa, és szerelme öngyilkosságot kövessen el, sőt ő készíti el
a mérget, az számomra megint csak egy érthetetlen személyiség. Tudta, hogy
Tamásnak ez a legnagyobb vágya, és el is fogadta, megértette, és segített neki.
Ez arra utal, hogy Éva rendkívül önzetlen, hiszen az nem zavarta, hogy neki mennyire
fog hiányozni. Szóval Éva nem akarta, hogy Mihály is így haljon meg. 1. Ez a
fajta halál csak Tamást illeti 2. Mihály nem olyan, mint Tamás, neki nem a
halál a végső gyönyör 3. Éva nem érezte azt Mihály iránt, mint Tamás iránt, és
nem is nézte ki Mihályból, hogy képes lenne rá. Így azzal, hogy nem ment el,
meg akarta könnyíteni a dolgát, nehogy aztán csak becsületből ne merjen nemet
mondani. Mivel ő nem tudott a keresztelőről.
Tehát Mihály átgondolta a
dolgokat, és arra jutott, hogy ő tényleg nem akar meghalni. De még csak Évát se
szereti. Igaz, hogy nem szereti a munkáját, és Magyarország nem az ő hazája,
de. Nincs de. Nem maga miatt ment vissza Magyarországra, hanem a családja
miatt. Ez az egyetlen értékelhető dolog Mihályban. Az apját rendkívüli módon
szerette, és nem bírta, ha a családjában gondok voltak. És tényleg nem a saját
akaratából tett semmit se, hanem hagyta, hogy a Világ tegye a dolgát.
„Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, amit
tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa.
Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők
az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”
Ez a pár sor nagyon jól jellemzi Mihályt. Mindent másra akar
fogni, ő semmiben sem hibás. Lehet, hogy nagyon szigorú vagyok vele, de én nem
tudom elnézni a hibáit. Előbb is gondolhatott volna ezekre, és akkor nem lett
volna semmi baj. De legalább a haláltól elment a kedve, és ez jó.
Ide illik záróképpen 2 idézet. Az
első, ami egyébként a kedvenc részem a könyvből, és ami talán az igazi Mihályt
mutatja be, vagy pedig azt a Mihályt, aki bizonytalan, és azt hiszi, hogy
olyannak kell lennie, mint Tamás. A második meg a beletörődő, aki már nem akar
meghalni. A könyv zárórésze.
„-Hogy mondja Achilleus árnya? –tűnődött. – „Inkább
vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen
fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon,
atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”
„Életben fog maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a
romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik
valami.”
A könyvben rengeteg idegen szót
találtam, amiket nem értettem. Az ötödik után kezdett zavarni a dolog, ezért
kiírtam egy párat, amig még volt türelmem, és ki szótáraztam magamnak. Íme az
én kis magán szótáram:
Plazibilis – elhihető, elfogadható, valószínű
Primordiális – 1. ősi, kezdeti 2. elsődleges,
alapvető
Deklarál - 1.
kihirdet, kinyilatkoztat 2. valamilyennek nilyvánít
Moral insanity – erkölcsi beszámíthatatlanság, az
erkölcsi gátlások teljes hiánya
Revideál – 1. felülvizsgáltat, ellenőriz 2.módosít,
átértékel
Illuzorikus – hiú, hiábavaló, értelmetlen,
megvalósíthatatlan, kétes, kétséges, látszólagos
Intranzigens – hajthatatlan, engesztelhetetlen
Nexus – összeköttetés, kapcsolat
Asszimilál -
1. hasonlít 2. feldolgoz
Katzenjammer – másnaposság
Dezintegráció – felbomlás, szétesés, széthullás
Patologikus – beteges, kóros
Szimplifikáció – egyszerűsítés, leegyszerűsítés
Eszkomptáltat – leszámítol (váltót)
Koincidencia – időbeli egyezés, egybeesés
Oktroj – 1. kényszer, ráerőszakolás 2. fogyasztási
adó 3. szabadalom, kiváltság
Deprimál – lehangol, lever, elcsüggeszt
Statutum – szervezeti szabályzat, alapszabály,
szabályrendelet
Consummatum est – beteljesedett, elvégeztetett
Vivőr – 1. élvhajhász 2. életművész
A második kisregény Yannról szól, egy 26 éves fiatalemberről, aki nem érzi magát elég tehetségesnek ahhoz, hogy dizájner legyen, ezért tucatmunkát végez, barátnőjével évek óta együtt él, de kapcsolatuk nem lépett előrébb. A túl kedves és cseppet sem önző Yann életében elég egy borozgatás közben átbeszélgetett éjszaka az addig ismeretlen szomszéddal ahhoz, hogy végre magával is foglalkozni kezdjen, és meghozzon pár döntést, amit már rég meg kellett volna.
Aztán a könyv elolvasása után már számos okot találtam rá, és nagyon tetszik is a borító: egyrészt a Senki szigete is fiatalokról szól, akik önmagukat keresik, a helyüket a világban, és megváltoztatják egymás életét, amikor hármójuk útja keresztezi egymást. Másrészt Mathilde is folyamatosan biciklivel jár, ahogy Juli is a filmben. Azért bevallom: ez a könyv nekem sokkal inkább közvetítette a kétségbeesett fiatalok üzenetét, mint Török Feri filmje.
Yann történeténél viszont nem kellett gondolkodnom, az első pillanatban megkedveltem a fiút, a végére pedig jól bele is szerettem. A szomszéd család pedig engem is meghatott: igen, én is szeretnék egy férjet, aki tíz év házasság után is úgy néz rám, mintha az első csók után lennénk, és aki egyetért abban, hogy a gyereknevelés két szülő dolga, a nő helye pedig lehet, hogy a konyhában van, de akkor vele egy időben a férjnek is. 
.jpg)
.jpg)
Bár Cserna-Szabó Andrást nagyon jó novellistának tartom, azért ebben a kötetben is nagyon ingadozó a különböző történetek minősége. Sokszor azt éreztem, hogy volt egy szuper ötlet, amiből kiindulhatott, de mire a végére ért, teljesen elfogyott az ereje, és semmilyen lett. Volt azonban pár novella, amit megint szívembe tudtam zárni, mert különleges volt, több szinten értelmezhető vagy egyszerűen ötletes és vicces. Szeretem az intertextualitásokat, és ha nem is direkt játszott rá egyik novellájában (Mia) például Bret Easton Ellis-re, akkor is az ő hatását lehetett érezni benne, és nem ez volt az egyetlen. Egy másikban pedig elhitette velünk, hogy ő nem írja meg azt a bizonyos történetet, amire megkérték, és mire a végére értünk, rá kellett döbbenünk, hogy bizony mégis azt olvastuk, és jól át lettünk verve. 
"Amikor Geniver Loxley nyolc évvel korábban elveszítette újszülött kislányát, megállt számára a világ, és azóta sem sokat haladt előre. Gent még mindig megviseli, ha babakocsit toló nőt lát; Beth halála előtt három könyve jelent meg, azóta viszont egy sort sem írt. 
Bret Easton Ellis : Holdpark
Veronica Roth : A beavatott; A lázadó
A szeptemberbe még Veronica Roth tini utópia trilógiájának első két része fért bele, amik - bár ugyanarra a sémára épülnek, mint az Éhezők Viadala, - nagyon tetszettek. A második résznél jöttem rá, hogy itt nem csak Hunger Games van, de van ebben egy jókora adag Burok és Az emlékek őre is. Arról nem beszélve, hogy természetesen a klasszikusoktól vették az alapokat, mint 1984, Legyek ura, és a többi. Izgalmas a két könyv, tartogat újat az olvasó számára, de főleg tiniknek ajánlom nagyon.
De Cserna-Szabó András is megmosolyogtatja az olvasót, a Gerda egy olyan íróról szól, aki elvileg pénzért ír portrékat, de miután megkapja a pénzt, gyakran eltűnik írás nélkül. Történetünk végére mégis csak íróvá válik, mert Gerda történetét - bármennyire is nem akarja megírni, - végül mégis elolvashatjuk.
A kedvenc novellám pedig a kötetből Tóth Krisztináé; az Ahogy eddig egy nagyon rövid, tömör történet egy nőről, akinek halálos beteg lesz az anyukája. Úgy gondolom, hogy Tóth Krisztina rettentő jó novellista, képes egy négy és fél oldalas novellában elhelyezni egy meglepő fordulatot, belezsúfolni annyi érzelmet, hogy eltörjön a mécses az olvasónál.
Azoknak, akik írók szeretnének lenni. Köztudott, hogy ahhoz hogy jól írjunk, előtte sokat kell olvasni. Még jobb, ha sok novellát olvasunk, és megvizsgáljuk, hogy építenek fel egy világot ily kevés oldalon is a profik.
.jpg)
